Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Mártont és egy önkormányzati képviselőt is bíróság elé állítanak

2017. július 18., kedd 09:03

Ahogy hétfőn megírtuk, vádat emelt az ügyészség kilenc ember ellen, aki tavaly július 6-án "kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartással akarta megakadályozni a Hungexpo területén, a Liget Budapest projekt keretében megkezdett építési munkálatokat".

A Magyar Idők értesülése szerint a kilenc ember között ott van Gulyás Márton aktivista és Várnai László volt LMP-s politikus, jelenleg a Civil Zugló Egyesület XIV. kerületi önkormányzati képviselője is. A XIV. és XVI. kerületi ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolja őket, és közérdekű munka kiszabását indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.

A lap szerint Várnai részt vett az idén július 4-ei tiltakozó akcióban is, amikor a civilek megpróbálták megakadályozni a Városliget Zrt. faátültetését. Az Orgigóra hivatkozva azt írják, hogy Várnai László megrongálta a német faátültető cég egyik autóját, majd el akart menekülni a helyszínről, azonban a rendőrök elfogták és előállították.

A lap szerint a renőrök előállítottak egy DK-s aktivistát, Szabó Gábort is, aki a gyanú szerint kocsijával elsodort egy biztonsági őrt. Szabót segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Az eseményekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Rovatok