Index Vakbarát Hírportál

Bombariadó miatt sokat késnek a nemzetközi vonatok

2017. július 19., szerda 11:38 | aznap frissítve

Bombafenyegetés miatt megállították, majd átvizsgálták az összes nemzetközi vonatot – erősítette meg az Országos Rendőr-Főkapitányság. Az ország területén megállított 18 vonat szerda délután fél háromtól elindulhatott. 

Az országba belépő vonatokat azonban továbbra is átvizsgálják, így az azokon utazók jelentős késésekre számítsanak.

A rendőrség szerda éjfélig vizsgálja át a nemzetközi vonatokat a határállomásokon.

Egy Kelebián leszállított utas arról tájékoztatta az Indexet, hogy a vonatukat már közel 4 órája vizsgálja a rendőrség kéziszkennerekkel és kutyákkal. Az utasok nem mehetnek vissza a csomagjaikért, így útjukat más vonatokkal sem folytathatják. A vonaton utazó külföldiek attól tartanak, hogy lekésik a Budapestről induló repülőgépüket.

Mit tehet az utas?

A MÁV tájékoztatása szerint:

A rendőrség tájékoztatása szerint egy ismeretlen férfi tett bejelentést telefonon arról, hogy bombát helyezett el a magyarországi vonalon közlekedő nemzetközi vonatokon.

A rendőrség utasítására a Magyar Államvasutak Zrt. a 18 közlekedő nemzetközi járatot megállította. A szerelvényeket kiürítették, az utasokat biztonságos helyre kísérték. A várakozó szerelvényeket a rendőrség átvizsgálta. Ezen vonatok szerda délután folytathatták útjukat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A MÁV Vonatinfo oldalán jól látható, hogy a nemzetközi járatok valóban leálltak 10 óra előtt. A szerelvények az átvizsgálásuk után folytathatják útjukat.

Szerdán éjfélig a rendőrség minden belépő nemzetközi vonatot átvizsgál a határon, ezért a nemzetközi, illetve némely belföldi járat esetében is késésekre kell számítani.

Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.

A kialakult helyzet miatt az utasok megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

Csak Magyarországon robbanna a bomba?

A fenyegetés ugyan nem arról szól, hogy a bomba Magyarországon kerülne fel a vonatra, hanem arról, hogy az országon áthaladókon lehet bomba, ennek ellenére egy olvasónk szerint a Svájcból induló vonaton is azt közölték, hogy a vizsgálatra csak Magyarországon kerül sor, a vonatot csak ott állítják meg.

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

Rovatok