Index Vakbarát Hírportál

Több ezer köbméter hulladékot raktak le egy kaposújlaki erdőben

2017. augusztus 1., kedd 10:35

Egy kaposújlaki erdőterületen rakták le a Csiky Gergely Színház bontási hulladékát, írja a Kapost.hu. Számításaik szerint legalább ötezer köbméter landolt egy erdei vízmosásban, illetve újlaki közterületen.

A helyi lakosok szerint hetek óta folyik a törmelék ideszállítása. A lap információ szerint egy magántulajdonú területről van szó, aminek hivatalos besorolása erdő, a lerakás pedig egy vízmosásban van, aminek a másik vége a Kapos folyó, illetve a tőle nem messze lévő kaposújlaki ivóvíz-kút.

Az ügy az után került nyilvánosságra, hogy az erdei úton az eső miatt kátyúk keletkeztek, és az egyik tíztonnás teherautó megsüllyedt, a szállítók pedig egyszerűen a gödrökbe borították a hulladékot.  A bontási hulladék lerakásáról nem értesült a helyi önkormányzat, nyilván engedélyt sem adott rá, így rendőrségi feljelentés történt az ügyben.

Rovatok