Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz szerint Soros György hívná össze a rendkívüli országgyűlést

2017. augusztus 3., csütörtök 14:56 | aznap frissítve

Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson az Országgyűlés rendkívüli ülést nyáron, írja az MTI. Az ülést augusztus 21-én tartanák, azonban a Fidesz közleményben jelezte, hogy Soros György, és ezért nem vesz részt rajta.

A szocialisták azért kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt (Lex CEU), miután az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. A kezdeményezéshez aztán csütörtökön csatlakozott az LMP is, ami javasolta a devizahitelesek kilakoltatásának ügyének megtárgyalását is.

A rendkívüli ülés összehívásához negyven képviselő aláírása szükséges. A szocialista frakció jelenleg 28 tagú, az LMP-s képviselők öten vannak, a maradék aláírást a baloldali függetlenek adnák. 

A Fidesz Soros György miatt nem megy

A kormánypárt erre reagálva kiadott egy nettó sorosozó közleményt – "Soros-egyetem", "Soros bábjai, "Soros-terv", "Soros által összehívott ülés" – amiben jelezte, hogy nem fog részt venni a rendkívüli ülésen, a devizahitelesek pedig amúgy is a baloldal miatt vannak rossz helyzetben. 

Rovatok