Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan szabadulhat a kulcsi családirtó

2017. augusztus 3., csütörtök 09:58

Átlagon felüli intelligenciával bír és hamarosan kiszabadulhat a kulcsi családirtóként elhíresült H. Csanád Jutas - írja a Bors. A férfi évente vesz részt felülvizsgálaton, sorsáról egy bizottság dönt.

2012 áprilisában négy családtagját mészárolta le a Fejér megyei Kulcson, és évek óta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) zárt osztályán. A bíróság 2015-ben a férfi kényszergyógykezelését rendelte el, és kimondta: az elkövetéskor nem volt be­számítható állapotban.

A Bors most megtudta: H. Csanádot folyamatosan vizsgálják, az eredményekről több szakvélemény születik, amiket évente egy bizottság elé tárnak. Az évenkénti felülvizsgálat keretében a szakvélemények és H. Csanád személyes meghallgatása, tesztelése után a bizottság arról dönt, hogy a férfi alkalmas-e az intézményből való elbocsátásra, azaz gyógyultnak nyilvánítható-e. Eddig nem érkezett el ez a pillanat, de H. Csanádnak jók az esélyei arra, hogy hamarosan maga mögött hagyja az IMEI-t. Összehasonlításképp elég megemlíteni: a budai családirtóként elhíresült, feleségével és kislányával végző P. Károly 2014-ben, hatévnyi kezelés után szabadulhatott.

A férfi soha, egyetlen betegtársával vagy ápolójával sem konfrontálódik, minden szabályt betart, szorgosan látogatja az istentiszteleteket. Zárkózott, minden idejét olvasással tölti. A Bors informátora átlagon felüli intelligenciával bíró személyként jellemezte H. Csanádot, aki kétnaponta kér új könyvet a már kiolvasott helyett. Mindenevő, a tudományos témájú könyveket ugyanúgy szívesen olvassa, mint a kalandregényeket, a ponyvairodalmat. Míg korábban az édesanyja küldött neki levelet, mostanra ő is megszakította a kapcsolatot vele, nem látogatja és csomag sem érkezik Csanád részére. Így alighanem szabadulása után sem kerülhet az anyja gyámsága alá.

Démoni sugallat miatt gyilkolt

H. Csanád Jutas több napon keresztül öldökölt 2012 áprilisában. Előbb bátyjával, majd nagyszüleivel, végül édesapjával végzett. Édesanyja, nővére és a lány barátja túlélte az őrjöngést, igaz, ők is súlyos sérüléseket szenvedtek. A férfi a sértetteken összesen több mint kétszáz metszett, illetve vágott sebet ejtett. H. Csanád az eljárás során elmondta: úgy érezte, zavarja a családja abban, hogy megvalósulhasson démoni átalakulása, ami egy magasabb létforma lett volna.

Rovatok