Index Vakbarát Hírportál

Nyolc országban még mindig kivégzik a melegeket

2017. augusztus 4., péntek 00:16

Idén lesz ötven éve, hogy Angliában és Wales-ben már nem bűncselekmény a homoszexualitás, Magyarországon pedig ennél is hosszabb ideje, már ötvenhat éve megszüntették melegek szexuális kapcsolatainak büntethetőségét. De még mindig 72 ország van a világon, ahol büntetik, közöttük nyolc országban kivégzés jár érte, derült ki az ILGA melegjogi szervezet éves jelentéséből. Világtérképre tettük, hogy melyik országban miként szankcionálják a melegeket.

Angliában ötven éve nem büntetik a homoszexuálisokat, és egyáltalán nem a szigetország volt az első állam, ami a jogrendjében toleránsnak mutatkozott a melegekkel.

De messze nem ez a rekord: Franciaországban már több mint kétszáz éve nem üldözi a büntetőjog a melegeket, a francia forradalom után 1791-ben elfogadott büntető törvénykönyv már legalizálta az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat.

Bár néhány ország követte a francia példát (Belgium 1795-ben, Hollandia 1811-ben), a nyugati világ legnagyobb részében csak a 20. század hozta el a büntetőjogi üldözés megszüntetését, fogalmaz a Háttér Társaság.

Magyarországon 1961-től nem bűncselekmény a homoszexualitás, és a férfiak közötti szexuális kapcsolatok jogi megítélésében már 1787-ben fordulat következett be. A II. József által elfogadott büntető törvénykönyv ugyanis megszüntette a halálbüntetést ezen bűncselekmények esetében.

Az 1878-ban elfogadott első modern magyar polgári büntető törvénykönyv, a Csemegi-kódex már csak vétségnek tekintette a „természet elleni fajtalanságot”, és egy évi fogházbüntetéssel büntette. Majdnem egy évszázadnak kellett azonban eltelnie, hogy az 1961-ben végül Magyarországon elismerjék az egyének azon jogát, hogy azonos nemű személlyel létesítsenek szexuális kapcsolatot.

Angliában és Walesben 1967-ben, az NSZK-ban 1969-ben, Romániában csak 1996-ban, az Egyesült Államok valamennyi államában pedig csak 2003-ben szűnt meg homoszexualitás büntetőjogi üldözése. 

Hogy a világ ma hogy áll a homoszexualitás büntethetőségét illetően, az ILGA adataiból kirajzolódik:

 

Dél- és Kelet-Afrikában, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában még mindig ragaszkodnak a legszigorúbb büntetésekhez, amennyiben két azonos nemű személyről kiderült, hogy szexuális kapcsolatban áll, Közép- és Nyugat-Európában, illetve az egész nyugati kontinensen sokkal toleránsabb a szabályozás, számolt be a Guardian az ILGA, nemzetközi leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszex szervezet idei jelentése alapján.

Ahogy a térképünkön is látható,

Iránban, Szudánban, Szaúd-Arábiában és Jemenben a mai napig halálbüntetés jár a homoszexualitásért,

csakúgy, mint Szomália egyes részein és Észak-Nigériában.

Olyan ázsiai országok is vannak, ahol a saría törvényeket betartató bíróságoknak jogában áll halálbüntetéssel sújtani a meleg párokat, viszont a Guardian cikke szerint a konszenzuális, felnőtt meleg kapcsolatok esetén soha nem alkalmazzák. Például Afganisztánban, Pakisztánban, Katarban, Mauritániában és az Egyesült Arab Emírségekben sem.

Továbbra is 72 olyan ország van a világon, ahol a homoszexualitást börtönnel sújtják, de már több mint 120 olyan is, ahol egyáltalán nem bünteti a jog. Persze,

ettől még nincs jogegyenlőség melegek és nem melegek között.
Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák

A legtöbb országban nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe gyereket, nem örökölhetnek partnerüktől legálisan. Aengus Carroll, az ILGA-jelentés egyik szerzője éppen ezért hangsúlyozta, hogy véleménye szerint „nincs olyan ország a világon, ahol az LMBT emberek biztonságban vannak a megkülönböztetéstől, a stigmatizációtól vagy az erőszaktól. A jogi változás lassacskán megtörténik, de a társadalmi attitűdök fájdalmasan lassúak” - fogalmazott.

Rovatok