Index Vakbarát Hírportál

Mit gondol, milyen eljárások folynak a BKK e-jegyének botránya miatt?

2017. augusztus 5., szombat 07:51 | aznap frissítve

Három büntetőeljárás is folyik a BKK botrányos e-jegyének ügye miatt, írja a Magyar Idők. Kezdjük gyorsan egy szavazással a részletek előtt: önök szerint ebből hány vizsgálja a fővárosi közlekedési cég felelősségét a súlyosan hibás rendszer és az arra elköltött közpénzek miatt?

Hány nyomozásban vizsgálják a BKK felelősségét az e-jegyes botrány miatt?

  • 6228
    Soros
  • 1088
    Egy
  • 375
    Három
  • 111
    Kettő

No, akkor a játék után jöjjön a borzongató valóság.

Nyomoznak a kormánypárti lap szerint (figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas sorok jönnek): „a folyamatokat elindító, a közvélemény előtt – tévesen – «etikus» hekkerként emlegetett 18 éves vidéki fiatalember ellen”. Tudják, ő az, aki feltárta a T-Systems által fejlesztett működésképtelen rendszer elképesztő hibáit, majd ezt megírta a BKK-nak, amiért a közérdekű bejelentőket Magyarországon megillető elbánásban részesítették: köszönet helyett feljelentették.

A kormánylap cikkéből kiderül: a másik két nyílt büntetőeljárás állampolgári feljelentésre indult, mindkettő ismeretlen tettes ellen. A hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentés a Magyar Időkben kényszeresen idézőjelben emlegetett etikus hekker, vagyis a közérdekű bejelentő tettéből indult ki, mivel az e-jegyrendszer fejlesztési hibái miatt kár érte a BKK-t. Itt azt vizsgálják, hogy ki a felelős a biztonsági hiányosságok elhárításának elmaradásáért.

Végül vizsgálják azt az ügyet is, amit a 24.hu hozott nyilvánosságra, akikhez több ezer, a BKK-nál regisztrált ügyfél adatait juttatta el egy másik hekker. A lap szerint „ebben a nyomozásban egyértelműen a rendszert feltörő és az adatokat eltulajdonító ismeretlen hekker a célpont”, tehát nyugalom, nyugalom, itt sincs szó arról, hogy az állami cég és szerződött partnere bármiben is felelős lenne azért, hogy úgy lehetett átjutni a biztonsági réseken, mint késnek a vajban.

Ja, és tudják még, kik a hibásak? A Facebookozók! Nem viccelek, idézem: „a 18 éves fia­tal előállításának hírére először a BKK Facebook-oldalát bénították le a tömegesen odalátogatók” (tudják, ekkor indult el az "adjunk 1-est a BKK-nek" spontán kezdeményezés, amiben 47 ezren adtak egyest a cégnek), majd túlterheléses támadássorozat érte „előbb az e-jegy­rendszert, azután pedig a BKK és a T-Systems honlapját”. A rejtélyes támadók Tarlós István becslése szerint szervezett formában (Soros, Soros!!!) 300 millió forintot költöttek el erre az akcióra – vagy arra, hogy

működésképtelenné tegyék az egyébként is működésképtelen e-jegy-rendszert,

valamint a BKK és T-Systems honlapját. Hihető, ugye?

A cikkből végül kiderül: a túlterheléses támadás elkövetői ellen még nem folyik nyílt nyomozás. Őket ugyanúgy operatív eszközökkel keresik, mint a Mol-Bubi számítógépes rendszerének feltörőjét.

Rovatok