Index Vakbarát Hírportál

Hatmilliót kér a burgaszi kórház a kómában fekvő fiatal szegedi nő kezeléséért

2017. augusztus 7., hétfő 15:20

Szerdán lesz három hete, hogy a 19 éves szegedi Burkus Vanessza autóbalesetet szenvedett Bulgáriában, azóta kómában fekszik a burgaszi kórházban. A családja nagyon szeretné már hazaszállíttatni, de egyelőre a kórház nem adja ki a szállításhoz elengedhetetlen dokumentációt, és nehézkesen kommunikálnak a családdal.

A 19 éves nő idegenvezető barátjához ment nyaralni Bulgáriába, amikor az autó, amiben utazott, lerobbant július 19-én. Mielőtt ki tudtak volna útitársaival szállni a meghibásodott kocsiból, egy mögöttük lévő autó 160-nal nekik ütközött. Egy nő a balesetben meghalt, a 19 éves Vanessza pedig súlyosan megsérült. Azóta is kómában van (a Délmagyar információi szerint nem baleseti, hanem mesterséges kómában), kétoldali agyi ödémától szenved, gégemetszést kellett rajta végrehajtani, és két nyaki csigolyája is eltört, nyaki csigolyaműtétre vár.

Mindez majdnem három hete történt, ez idő alatt az édesapja, Burkus Sándor szerint nagyon nehézkesen tudtak a kórházzal egyeztetni. „Most is éppen a kórházban vagyunk, egy közelben élő magyar hölgy ingyen tolmácsol nekünk szerdáig, mert sajnos angolul alig valaki beszél a kórházban” – mondta hétfőn az Indexnek.

Vanessza állapota változatlan, a család nagyon szeretné már hazaszállíttatni, a lakóhelyük szerint illetékes Szegedi Tudományegyetem  Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézete fogadná is a sérült lányt. Az intézet vezetője, prof. dr. Molnár Zsolt az Indexnek azt mondta, hivatalos megkeresés a burgaszi kórház részéről feléjük nem érkezett a baleset óta, de mivel ő értesült az esetről, egy angol nyelvű emailben felkereste a kinti kórház intenzív terápiás osztályát.

„Megköszöntem, hogy megmentették Vanessza életét, és információt kértem az állapotáról. Erre a levelemre ugyan nem érkezett válasz, de pár nappal később CT-leleteket küldtek. Valamint a családon keresztül kaptam az általános állapotáról egy leírást, azonban ebből hiányoztak az objektív élettani paraméterek, amik alapján a szállíthatóságot meg lehet ítélni. De ez nem is a mi dolgunk eldönteni innen a távolból, csak a felkészüléshez szerettem volna tájékozódni" – mondta a professzor. 

Ugyanis, ha egy súlyosan sérült beteget kell két ország között szállítani, akkor mindennek a kiindulópontja, hogy a kezelő kórháznak – jelen esetben a burgaszinak – nyilatkoznia kell az objektív orvosi kritériumok szerinti szállíthatóságról. Amennyiben ez megtörtént, akkor a család vagy a biztosító elkezdheti szervezni a szállítást. A család sem szóban, sem írásban nem kapott semmilyen információt a bolgár kórházban a beteg szállíthatóságáról. Előfordulhat, hogy azért, mert nem is lehet utaztatni.

Sokmilliós költség

A rendkívül költséges szállítást – feltehetően – a családnak kell majd finanszíroznia. Ilyen súlyos esetben, mint Vanesszáé, a szállítás mentőrepülőgépen lehetséges, ami gyakorlatilag egy mobil intenzív osztály, orvosi apparátussal. 

Mivel szombaton Burkus Sándor találkozott egy intenzíves orvossal a burgaszi kórházban, aki beszélt angolul, gyorsan felhívta a szegedi Molnár professzort, így a két orvos telefonon végre egyeztethetett a 19 éves nő állapotáról. „Arra jutottunk, hogy intenzíves szempontból úgy tűnik, hogy a szállításnak nincs akadálya. De ettől függetlenül elképzelhető, hogy idegsebészeti vagy traumatológiai okok miatt  a kórház  egyelőre nem támogatja a szállítást" – magyarázta Molnár professzor. Burkus Sándor azt mondja, a család kérte, hogy a szállítást megelőző szükséges vizsgálatokat (CT, idegsebészet) mielőbb végezzék el, és megkérték a magyar konzult is, hogy segítsen a kórház sürgetésében.

„A konzullal nem találkoztam személyesen, telefonon beszéltünk, próbált is segíteni, de sajnos ő sem beszél bolgárul, a kórházban pedig anélkül nem lehet boldogulni. Telefonált ugyan többször a kórháznak, de telefonon semmilyen tájékoztatást nem adnak, személyesen pedig nem jött el. Múlt pénteken Balázs Csaba konzul aztán szabadságra is ment, a kollégájának átadta a hivatalt” – mondja a sérült nő édesapja.

Hétfőn arról tájékoztatták a szülőket a kórházban, hogy lányuk kezeléséért húszezer eurót (kb. hatmillió forint) kell fizetniük.

„A szállítással kapcsolatban továbbra sem kaptunk információt” – fogalmazott az apa. 

Vanesszának nem volt utasbiztosítása, európai egészségbiztosítási kártyájával viszont rendelkezik, amivel a magyar egészségügyi szolgáltatásra jogosult magyarok a magyar egészségbiztosítás terhére vehetnek igénybe – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat. Az „orvosilag szükséges”-en van a hangsúly, aminek a megítélése a kezelőorvos illetékessége, így a Burkus család egyelőre nem tudja, hogy a kezelés költségeiből mennyit áll majd a magyar állam. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (korábbi OEP) oldalán azt írják, hogy „az orvosilag szükséges ellátások köre tagállamonként eltérő, és emiatt előfordulhat, hogy bizonyos típusú ellátások – pl. mentés – esetén a kártyát nem fogadják el”.

A Délmagyar azt írja, hogy lapjukon keresztül a család kétmillió forintos támogatást kapott egy magánszemélytől.

A külügy állítja: mindent megtettek

Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy belefolytak-e valamilyen módon az ügy rendezésébe, válaszukban az Atv.hu-n megjelent nyilatkozatukat küldték el, amit szó szerint közlünk:

„Munkatársaink többször egyeztettek a kórházzal és a főorvossal is. Külképviseletünk folyamatosan a hozzátartozók rendelkezésére áll, segíti a kapcsolatfelvételt, kollégáink természetesen a tolmácsolásban is segítettek. A külképviseletnek azonban arra nincs lehetősége, hogy egy munkatárs folyamatosan a kórházban legyen. Kollégáink rendszeresen érdeklődtek a lány állapotáról, majd tájékoztatták az édesapát, az időközi zárójelentés szakmai fordíttatását is elvégezték.

A balesetet szenvedett magyar állampolgárok hazaszállítását a sérült biztosítója, illetve EU tagországokon belül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap végzi. A nagykövetség nem kérheti a sérült hazaszállítását, azt csak az itthoni biztosító, a NEA vagy a hozzátartozó kérheti. A kormány nem vállalhatja a hazaszállítást, ez kizárólag a biztosító (ez lehet a NEA is) hatásköre, ők mondják meg hogyan és milyen feltételekkel vállalják ezt a feladatot és annak költségeit. Ez minden esetben szigorúan orvosi kérdés. A burgaszi és a szegedi kórház közti egyeztetést a követség igyekszik segíteni. A szegedi kórházzal az édesapa tartja a kapcsolatot."

Újabb kérdést küldtünk a minisztériumnak, hogy a követség miként igyekszik segíteni a két kórház közti egyeztetést, ekkor pedig egy friss Origo-cikk linkjét küldték válasz gyanánt. Ebben az olvasható, hogy a betegszállításban illetékes Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szeretné kivárni azt, hogy a lány szállítása kisebb kockázattal járjon, például már tudjon önállóan lélegezni. Valamint, hogy a nagykövetség prof. dr. Molnár Zsolt korábbi egyeztető emailjét hivatalos levél formájában bolgárul hamarosan elküldi a burgaszi kórházba, és a nagykövetség ezután folyamatosan igyekszik majd nyomon követni a levél sorsát. A szófiai követség azt is kéri majd a kórháztól, hogy közvetlenül kommunikáljanak a szegediekkel.

Rovatok