Index Vakbarát Hírportál

Leállíttatták Oszter Sándor magántavának az építését

2017. augusztus 11., péntek 08:39

A diósjenői képviselő-testület keddi döntésével leállíttatta a nagy botrányt kavaró magántó-építést, írja a Bors.

Oszter Sándor, egykori színész ugyanis a birtokát azzal akarta feldobni, hogy a villája terasza mellett három halastó építésébe fogott. A megfelelő vízmennyiséget a hegyről csordogáló patakból szerezte, csakhogy ezzel éppen a község népszerű és védettség alatt álló horgásztava elől vette el a vizet, kiszáradásra ítélve azt. 

Bár a színész szerint ehhez van engedélye, erről a legtöbb hatóság nem tud. Csütörtökön ennek ellenére leálltak a munkálatokkal, a helyiek szerint azonban továbbra sem jut el víz a horgásztóba, mert Oszter még mindig a saját tavait tölti fel. A lap szerint a képviselő-testület döntéséről szóló okiratot Oszter nem is akarta átvenni.

Rovatok