Index Vakbarát Hírportál

Óbudán állítják fel a gulágobeliszket

2017. augusztus 11., péntek 06:36

Menczer Erzsébet fideszes parlamenti képviselő még februárban beszélt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékművének terveiről a Magyar Időknek. Akkor még úgy volt, hogy a várhatóan novemberre elkészülő emlékművet Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett helyezik el. A kormánylapnak most úgy nyilatkozott, végül Óbudára kerül az obeliszk, és 2018 teléig készül el.

A fekete gránitburkolatú obeliszk 14 méter magas lesz, az áldozatokra stilizált szögesdrótok emlékeztetnek majd. „A szobor a nyolcszázezer Gulag-Gupvi táborba hurcoltak mellett a rendszerváltoztatásig tartó szovjet diktatúra magyar áldozatainak is emléket állít, határokon innen és túl egyaránt” – mondta korábban a tervekről.

A Magyar Időknek a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnöke, Menczer Erzsébet elmondta, hogy az emlékmű Óbuda egyik központi részén, közel a Duna-parthoz kaphat helyet. Menczer elmondta, hogy már minden engedélyük megvolt ahhoz, hogy felépüljön az obeliszk, amikor az V. kerület váratlanul, az utolsó pillanatban, technikai okokra hivatkozva megtagadta a tulajdonosi hozzájárulást.

„A meglepő fordulatról tájékoztattam a Gulág Emlékbizottság vezetőjét, Balog Zoltán miniszter urat, akivel úgy döntöttünk, új helyszínt keresünk az emlékműnek" - mondta Menczer a lapnak, majd hozzátette, végül a III. kerületre esett a választás, majd hozzátette: „Mivel a meglévő engedélyeket a helyszínváltozás miatt meg kell újítani, és új területrendezési terveket kell készíttetni, ismét az origónál vagyunk. Erre tekintettel a legjobb esetben is csak jövő májusban, de sokkal valószínűbb, hogy inkább jövő ősszel avathatjuk fel az emlékművet az idei október 25-e helyett".

Korábban azt írták, az emlékműre 451 millió forintot fordítanak, ebbe a projektkoordináció, a hatósági díjak és előkészület költségei, valamint az avatóünnepség is beletartozik. Magyarul, angolul, németül és oroszul feltüntetik majd rajta a "A szovjet megszállás áldozatainak emlékére" feliratot.

Rovatok