Index Vakbarát Hírportál

Etetőjét akarta kihozni a tóba fulladt horgász

2017. augusztus 14., hétfő 20:59

Belefulladt a kőszegi Csónakázó-tóba egy harmincas férfi hétfő délután – írta a Nyugat.hu. A szemtanúk szerint a férfi a tónál horgászott, amikor etetője a tó közepén maradt. 

„Többször is elmondtam, hogy ne menjen be érte, nem ér annyit egy 500 forintos sz...r. Már el is feledkeztem róla, amikor észrevettem, hogy félmeztelenül áll a tó szélén. Odakiáltottam neki, hogy ne menj be érte, de nem hallgatott rám” – mondta a lapnak egy helyszínen lévő horgász.

A helyiek szerint köztudott, hogy az iszapos tó mély és hideg, nem alkalmas fürdésre, és nevével ellentétben már csónakázni sem lehet rajta. A tó közepére érve a férfi kapálózni kezdett, majd elmerült. A partról többen bohóckodásnak vélték a haláltusát, mire kiderült, hogy a férfi valóban bajba került – bár a parttól való távolság miatt esély sem lett volna segítségnyújtásra.

A férfi holttestét 20 perccel később vitték a partra. A Vas megyei rendőrség megerősítette a halálhírt és azt is, hogy bűncselekmény gyanúja nem áll fenn az ügy kapcsán.

Rovatok