Index Vakbarát Hírportál

Leöntötte, majd meggyújtotta vendégét, aztán megverte egy övvel

2017. augusztus 15., kedd 15:52

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki felgyújtotta és bántalmazta ismerősét Mezőcsáton, közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel. Az eset még augusztus 12-én történt, amikor a gyanúsított a nála vendégeskedő ismerősének hátát minden előzmény nélkül éghető folyadékkal leöntötte és meggyújtotta, miközben azt kiabálta, hogy "most megdöglesz".

A sértett az udvarra menekült, ahol lángoló ruháit egy felfújható medence vizében oltotta el, majd elhagyta az udvart. Bántalmazója azonban az utcára is követte, ott ütni, rugdosni kezdte, egy övet tekert előbb a nyakára, majd a kezére és úgy vezette tovább. Később az övvel a sértett megégett hátát is ütlegelte. A verésnek csak a kiérkező rendőrök tudtak véget vetni.

A megégett, megvert ember nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az előzetes letartóztatást azért rendelték el, hogy a férfi nehogy megszökjön, másrészt bűnismétléssel is számolni kell, hiszen a gyanúsított korábban már többször volt büntetve, vele szemben jelenleg is több büntetőeljárás folyik. A bíróság szerint feltételezhető az is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúkat befolyásolná, vagy bizonyítékokat rejtene el.

Rovatok