Index Vakbarát Hírportál

NVB: Sikeres volt az Anya, apa, gyerekek aláírásgyűjtő kampány

2017. augusztus 15., kedd 15:53

Az NVB nem hitelesítette a Civil Mozgalom Egyesület népszavazási kezdeményezését, amely megtiltotta volna a pártok állami támogatását a választási kampányban. Az egyesület kérdése úgy szólt:

Egyetért Ön azzal, hogy a pártok ne kapjanak állami támogatást az országgyűlési képviselők választásán kampánytevékenységre?

A bizottság tagjai egyöntetűen elutasították a Civil Mozgalom Egyesület által beadott népszavazási kérelmet. Ezt egyrészt azzal indokolták, hogy a kérdés nem egyértelmű, másrészt ha akár hipotetikusan is elfogadnák a kérdésjavaslatot, az ütközne a magyar alaptörvény kampányfinanszírozásra vonatkozó cikkelyével.

Fábián Adrián egyetemi docens a Civil Mozgalom Egyesület népszavazási kezdeményezéshez való jogosultságát is megkérdőjelezte, végül a nyolc jelenlévő bizottsági tag Patyi András elnök vezetésével elismerte az egyesület jogosultságát, azonban a népszavazási indítványt elutasították.

Emellett az ülésen elfogadták az Anya, apa, gyerekek elnevezésű, házasság- és családvédő európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést. Az aláírásokkal a hagyományos család fogalmát akarják beülteti, erősíteni az EU jogba.

Az európai polgári kezdeményezés szervezői azt akarják elérni, hogy az EU a közös döntésekben a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül.

Az ülésen kiderült, hogy Magyarországon több mint 13 000 érvénytelen aláírást gyűjtöttek, mivel ezek a meghatározott határidő után érkeztek, így a tételes ellenőrzés után 36 864 érvényes aláírást összesítettek. Egy-egy tagállamban az adott ország európai parlamenti képviselői mandátumszáma 750- szeresének megfelelő aláírás kell, hogy összegyűljön a kezdeményezés érvényességéhez, ez Magyarország esetében 15 750 aláírást jelent.

A Nemzeti Választási Bizottság  keddi ülésén elfogadta az Anya, apa, gyerekek elnevezésű, házasság- és családvédő európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést, és igazolást állít ki arról, hogy több mint 36 ezer hiteles aláírás gyűlt össze, amit a kezdeményezők így megküldhetnek az Európai Bizottságnak.

A kérdés így hangzott:

az EU a közös döntésekben a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül.

Rovatok