Index Vakbarát Hírportál

Elütötték a kisfiút, lincshangulat volt Ópályin

2017. augusztus 16., szerda 08:43

Egy kétéves kisfiút ütött el egy autós Ópályiban kedd délután. A Hír Tv úgy tudja, a gyerek felügyelet nélkül volt, amikor kiszaladt az útra, a sofőr ugyan fékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni. A gyerek több méterre repült az ütközéstől. 

Olaszliszkától tartott a sofőr

Pillanatok alatt száz fős tömeg gyűlt össze a helyszínen, a gyerek rokonaiból, a család ismerőseiből. Lincshangulattól tartva az autó vezetője tovább hajtott, majd távolabb megállva értesítette a rendőrséget. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ahol a tömeg az elkövetőt fenyegette. 

A kisfiút a nyíregyházi kórházba szállították.

2006-ban egy általános iskolai tanár ütött el egy kislányt Olaszliszkán. A gyerek enyhe zúzódásokkal megúszta ugyan a balesetet, a feldühödött tömeg azonban kirángatta az autóból a 44 éves Szögi Lajost és két lánya szeme láttára halálra verte. 

Szögi meggyilkolásáért nyolc embert ítéltek el, 2009-ben hárman életfogytiglant kaptak.

Rovatok