Index Vakbarát Hírportál

Az Emmi államtitkárának fia intézi Hornyák jogi ügyeit

2017. augusztus 18., péntek 09:52

Egy nap alatt hatalmas fordulatot vett az Erzsébet-táborok vezetőjének napi 110 ezer forintos üdülésével kapcsolatos hozzáállás a kormányoldalon.

A fideszes Budai Gyula felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Hornyák Tibor  luxusvillát bérel magának, miközben hátrányos helyzetű gyerekek táborozásával foglalkozik. Következő nap az Emmi már engedékenyebb hangnemet ütött meg, ugyanis azután, hogy Hornyák állítása szerint 1,8 milliós fizetéséből saját maga állta a hozzávetőleg 3-4 milliós számlát, a tárca minden vizsgálat nélkül közölte, hogy az Erzsébet-táboroknál nem történt szabálytalanság, és magánügy, hogy az egyébként egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó hivatalnok miből és mennyit költ.

A megengedő hangnem azonban nem biztos, hogy véletlen, ugyanis mint az ügyet borító 24.hu mai cikkében rávilágít, az Emmi közigazgatási államtitkárának, Lengyel Györgyinek fia kétszer is kapott állást. Lengyel fia, Kuczora Gergely először 2014-ben csatlakozott Hornyákhoz, aki akkor még az Emmi másik vezetőjének, L. Simon Lászlónak a kabinetfőnöke volt. Később a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) élére nevezték ki. A 7 milliárdos vagyon fölött rendelkező MANK felügyelete éppen a közigazgatási államtitkár feladatkörébe tartozott.



A MANK körül 2015-ben óriási botrány kerekedett, miután L. Simon lényegében a haverjainak osztogatta meghívásos pályázatokon a milliárdos megrendeléseket. 2014 óta Hornyák ügyvezető igazgatóként tevékenykedett, míg Kuczora volt a szervezet közbeszerzéseinek jogi felelőse. Lengyel Györgyi három éve itt sem látott semmilyen problémát megbízatással kapcsolatban, mert szerinte a jogi képviselő kiválasztása kizárólagosan az ügyvezető hatásköre. Az államtitkár szerint a MANK igazgatója már 2014-ben is több éve ismerte fia szakmai munkáját. „Tisztában volt tehát szakmai tapasztalatával, amikor a MANK egyes közbeszerzési és jogi ügyeinek intézésével megbízta.” 

Hornyák elégedettségét jól mutatja, hogy az alig pár éve diplomázott Kuczorát mostani munkahelyére, az Erzsébet-táborok legfőbb vezetőjeként szintén magával vitte. A gyerektáboroztatás kiszervezésével Hornyák lett az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára és az Erzsébet Táborok Kft. ügyvezető igazgatója is.

Az állami döntések erősen az alapítványnak kedveztek, az alapítány ugyanis

Mindezekért a Kuczora Ügyvédi Iroda papíron gyanúsan alacsony havi félmillió forintot kap, ami szerény összeg ahhoz képest, hogy meg kellett szervezniük az alapítvány és a szervezet saját tulajdonában lévő cég 3 éves szerződésének levezénylését, valamint 15,5 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzést. Közben az étkeztetés és gyermektáboroztatási szolgáltatás 2020-ig tartó beszerzését is úgy írták ki, hogy arra senki más nem pályázhatott, csak a szintén Hornyák által vezetett Erzsébet Táborok Kft.

Rovatok