Index Vakbarát Hírportál

Másfél millió forintot csaltak ki az elfogott unokázók

2017. augusztus 30., szerda 18:57

Április 7-én éjjel egy VIII. kerületi lakásban csörgött a telefon, aminek a végén a hívó a sértett nő unokájának adta ki magát. Izgatottan azt mondta, hogy balesetet okozott, és azonnal pénzt kell adnia a másik autó sofőrjének, különben összeveri. Az idős nő elhitte a történetet, és 500 ezer forintot valamint ékszereket küldött a fiktív ügy elsimítására, egy díszes fémdobozba összekészítve. Ezt a fémdobozt vette át az aznap a lakásához érkező, unokája barátjaként bemutatkozó férfi. 

Április 14-én az álunokák ismét lecsaptak. Egy XV. kerületi idős nőt szemeltek ki, akit ugyanezzel a mesével vettek rá arra, hogy pénzt küldjön, nála azonban már 2 millió forinttal próbálkoztak. A sértett azt mondta, nincs ennyi pénze, így az álunoka azt kérte, hogy legalább a felét szerezze meg, amit meg is tett a nő, és másnap a lakásánál az unokája barátjaként bemutatkozó férfinak átadott 1 millió forintot. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi bevetési osztályának munkatársai április 29-én hajnalban egy másik ügy miatt egy budapesti panzióban elfogták a 39 éves B. Rolandot, akinek mobiltelefonjának átvizsgálásakor kiderült, hogy ez volt az a szám, amiről az idős sértetteket felhívták. A rendőrök ezután házkutatást tartottak a panzióban, ahol feltűnt nekik a környezetidegen díszes, ezüstszínű doboz. Mint kiderült, ez volt az a csokoládésdoboz, amelyben a VIII. kerületi asszony az összekészített pénzt és ékszekereket átadta. A másik sértett pedig a B. Roland lakótársáról készült fényképfelvételen felismerte azt a férfit, aki a pénzért ment a lakásához. A 22 éves B. Marcellt (22) egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában fogták el még este. A két férfi vallomásában elmondta, ők futárként vettek részt a bűncselekmények elkövetésében. Feladatuk annyi volt, hogy az akció értelmi szerzője által megadott címre elmenjenek, és a nagymamáktól a csomagokat átvegyék.

A rendőrség csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a két férfi ellen. Május 1-je óta mindketten előzetes letartóztatásban vannak és a bíróság október 7-ig meghosszabbította előzetes letartóztatásukat. Harmadik társukat, az akciók értelmi szerzőjét a rendőrök még keresik.

(via police.hu)

Rovatok