Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány egy kiadós pártszavazással üzen Botkának

2017. szeptember 5., kedd 13:16

A Demokratikus Koalíció (DK) pártszavazást tart arról, hogy a jövő évi választáson összefogjanak-e más ellenzéki pártokkal - jelentette be a DK ügyvezető alelnöke. A pénteken kezdődő internetes voksoláson minden párttag részt vehet, a szavazás hat napig tart, a végeredményt pedig jövő hét pénteken jelentik majd be.

Molnár Csaba alelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az MTI összefoglalója szerint mondta, két kérdést tesznek majd fel,

  1. "Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a Fidesz legyőzése érdekében folytasson tárgyalásokat más demokratikus ellenzéki pártokkal mind a 106 egyéni országgyűlési választókerületi jelölés összehangolásáról?" Ez az összefogás gyurcsányi koncepciója, amely szerint külön listák lennének, de az egyéni körzetekben egy jelölt maradna állva.
  2. "Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció ne kössön megállapodást mást párttal közös választási listán való indulásról, ha ennek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listán?". Ez pedig egyértelmű üzenet Botka Lászlónak, aki elutasítja Gyurcsány Ferenc szereplését a közös listán.

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy mindkét esetben a pártvezetés álláspontját jelentő igen válaszok lesznek többségben.

Molnár Csaba azt mondta, a Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy a jövő évi országgyűlési választáson csak akkor van esélye az ellenzéknek, ha mind a 106 választókerületben közös jelöltet tudnak állítani. Ehhez képest még a közös vagy külön lista kérdése is érdektelen, mert az nem feltétele a kormányváltásnak - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a többi párt együttműködne-e velük azt felelte, hogy "mindenki összefogna a DK-val". A szocialisták azt mondták, hogy összefognának, de Gyurcsány Ferenccel problémájuk van, az Együtt, illetve a Párbeszéd szintén, csak ők koordinált jelölteket szeretnének, vagyis összefogási akaratban nincsen hiány, csak szerinte annak kivitelezésével van probléma.

Rovatok