Index Vakbarát Hírportál

Nagy nevekkel akarják megtolni az eurós népszavazást

2017. szeptember 5., kedd 08:00

Augusztusban jelentette be a Polgári Világ nevű, újonnan alakult párt, hogy népszavazást kezdeményez az euró bevezetéséről. (Ennek a pártnak az alelnöke Pukli István volt iskolaigazgató.)

A párt elnöke, Keresztény Zoltán akkor ezt azzal indokolta az Indexnek, hogy "az euró bevezetése több mint egy pénzcsere", "egy olyan európai szabályrendszerbe lépünk be, amely biztosítani fogja Magyarországon a gazdasági fejlődést és a demokráciát és a putyini Oroszországtól való függetlenséget".

Az alkotmányossági szempontok miatt a kezdeményezés hivatalosan nem Magyarország pénznemére, hanem az ERM II. rendszerre irányul, de lényegében az euró bevezetését sürgeti a párt, amely most új támogatókat kapott.

"Hat köztiszteletben álló és feddhetetlen szakember támogatja az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezésünket" - írta a párt az Indexnek küldött közleményében. Az új támogatók:

Ők hatan nemcsak az eurós népszavazást, hanem a Polgári Világ párt úgynevezett hitvallását is aláírták. Eszerint "Magyarország ismét válaszút előtt áll. Végérvényesen hitet teszünk Európa mellett, vagy bele kell törődnünk abba, hogy a világ elmegy mellettünk." Illetve

Aki elveti az eurót, az szembemegy Európával.

Szembemegy Szent Istvánnal és a magyarok 1000 éves vágyával, az Európához tartozással."

Nem a Polgári Világ az egyetlen, amely az euró mielőbbi bevezetéséért küzd. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő korábban online petíciót indított az ügyben.

Rovatok