Index Vakbarát Hírportál

Hagyó felmentését kérték Szegeden

2017. szeptember 7., csütörtök 15:31

Védence felmentését, az ügyészség hatályon kívül helyezést kérő indítványának elutasítását kérte Kádár András, Hagyó Miklós ügyvédje. Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása csütörtökön kezdődött el a Szegedi Ítélőtáblán, amelyről az MTI tudósított. 

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst.

A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett.

Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítására, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt.

Kádár András védőbeszédének elején leszögezte, az ügyben a Fővárosi Törvényszéknek kellett volna eljárnia.

Az ügyvéd elmondta, alaptalannak tartja az ügyészség hatályon kívül helyezést kérő indítványát. Hangsúlyozta, az ügyészég fellebbezésében nem szerepel olyan indok, amely valóban szükségessé tenné a több mint nyolc éve folyó bírósági eljárás megismétlését.

A bíróság ésszerű magyarázatát adta annak, hogy miért mentette föl több vádpontban Hagyó Miklóst - mondta Kádár András. Részletesen kifejtette, az ügyészég hatályon kívül helyezést, okiratok beszerzését, vádlottak, tanúk újbóli meghallgatását kérő indítványai azt a célt szolgálják, hogy a megismételt eljárásban mód legyen a teljes bizonyítási anyag újramérlegelésére. Erre azonban nincs törvényes lehetőség.

A tárgyalás szeptember 14-én Kádár András védőbeszédének befejezésével folytatódik, majd a többi védő fejtheti ki álláspontját. Az ügyben a táblabíróság Mezőlaki Erik vezette tanácsa várhatóan szeptember 21-én hirdethet határozatot.

Rovatok