Index Vakbarát Hírportál

Ha lemondok, kisebb lesz a hiány?

2017. szeptember 7., csütörtök 12:44

Reggel kilenckor kezdődött Pécsen az előrehozott közgyűlés, ahol a téma a város mostanra – legalábbis a fideszes városvezetés legutolsó megnyilvánulásai szerint - 7,5 milliárd forintra nőtt hiánya, illetve annak kezelése. A közgyűlés egész nap tartani fog, annak eredményéről, illetve az egész kialakult helyzet részleteiről későbbi cikkben jelentkezünk, de addig is egy pillanatra nézzen bele, hogyan zajlik egy ilyen.

Az előzményekről röviden: a pécsi önkormányzat nagyon komoly hiányt halmozott fel, Páva Zsolt polgármester nem szívesen beszélt erről, aztán valamikor nyáron a Szabadpécsnek elismerte, hogy van egy 5 milliárdos hiány. Ez mostanra már 7,5 milliárd. Először a kormánytól jöttek revizorok, vagy szakértők, hogy átnézzék, mi a helyzet, majd egy egészen meredek bizottságot jelentettek be: a testületnek a fideszes polgármesteren és az alpolgármestereken kívül tagja lett Pécs két egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Csizi Péter és Hoppál Péter, államtitkár is. Úgy tűnt, a döntéshozó testület feladataiban átveszi a választott polgármester feladatait, a városirányítást. Ezt később egy újabb interjúban próbálták finomítani, mondván, ez csak a párton belüli összefogás.

És nem fogja elhinni, mit jelentett be ma Páva Zsolt a kialakult fizetésképtelen helyzet megoldására:

egy újabb bizottságot hoznak létre.

Az újabb, rendkívüli tényfeltáró bizottság élére pedig nem mást kért fel, mint „a politika világában jártas és kipróbált” embert, régi barátját", Hoppál Péter fideszes államtitkárt.

De a legszebb Páva Zsolt és Csizi Péter felszólalása volt. A várost 2009 óta, azaz nyolc éve vezető, illetve a 2010 óta, azaz hét éve kormányzó párt képviselője egyaránt bődületesen nagyot szocialistázott, amikor a kialakult helyzetről kellett beszélniük.

Szocialista aknaveszély

Páva Zsolt szerint a pécsi önkormányzat a legtöbb esetben valamilyen hiánnyal küszködött, és szerinte „ki kell mondani az evidenciát”: a korábbi szocialista városvezetés nem végzett jó munkát. Majd hosszan sorolta, milyen káosz volt a városban a szocialisták vezetése alatt.

Nehéz lenne ezzel vitatkozni persze, a szocialisták össze is hoztak egy 40 milliárd körüli hiányt. Amit viszont az Orbán-kormány teljesen kifizetett a városnak. Az LMP-s képviselő fel is idézte Páva szavait 2014-ből, amikor arról beszélt, hogy a konszolidáció sikeres volt, a város most már fejlődési pályára állt, minden akadály elhárult, a kármentés megtörtént. Szerinte ehhez képest most egy „alibibizottságot” felállítani és a szocikra mutogatni minimum furcsa.

Páva egyébként a hosszú, személyes felszólalásában felemlegette a délszláv háborút, amit a város elég közelről nézett végig, majd úgy kötötte át a témát a mai témába és a szocizásba, hogy elmondta: ott is sok helyen még ki van téve a tábla, hogy aknaveszély van, és Pécsen is bármikor felrobbanhat váratlanul egy itt hagyott akna.

Nem vagyunk mi szocialisták, hogy elsunnyogjuk

Csizi Péter jelezte, hogy meg kell szólalnia, miután több ellenzéki képviselő is elmondta, hogy mégis meg kellene gondolni Páva lemondását vagy a testület feloszlatását. Csizi szerint akik csődről beszélnek, azok gondoljanak csak vissza a szocialista városvezetés idejére: na, akkor volt csődben a város. Ma ehhez képest pezseg a belváros, és ő megtehetné, hogy ebbe a pezsgő belvárosba menekülne a város nehézségei elől, de ő vállalta, hogy – különböző bizottságokban – segít, nem úgy, mint annak idején a szocialisták.

Mondhatnám, hogy kimegyek kávézni, megnézem, mit csinál az önkpormányzat. Volt ilyen. (...) Elsunnyogták. Hoppál Péter barátom is elsunnyoghatott volna, de nem vagyunk mi szocialisták, hogy elsunnyogjunk. Számos problémát eddig is közösen oldottuk meg a polgármesterrel. Ez történt most is

 – mondta Csizi.

A közgyűlés elején volt néhány ember, akik bekiabáltak, hogy mondjanak le Páváék, de viszonylag hamar megunták. Majd a karzaton később valakik elővettek egy „Elvesztette önkormányzat jellegét” feliratú molinót, amit a fentre rendelt közteresek összecsomagoltattak velük, majd a fiatalok elhagyták a termet. Kicsit vicces jelenet volt, hogy a helyi Fidelitas vezetője egyedül próbálta testével eltakarni a molinót, hogy arról nehezebb legyen fotót készíteni.

Rovatok