Index Vakbarát Hírportál

Ártatlannak tartja magát a börtönben ülő lelkész, akinek a lánya Habony Árpáddal járt

2017. szeptember 10., vasárnap 09:31 | aznap frissítve

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Péter lelkészt, aki a kecskeméti börtönben raboskodik. Három büntetőügy zajlik a lelkipásztor ellen, köztük csalás és sikkasztás miatt. Nagy a rács mögül adott interjút a Magyar Nemzetnek

Az interjúból kiderül, hogy Nagy Péter lánya, Nagy Boglárka festőművész nemrég még Habony Árpád barátnője volt. Apának és lányának közös vállalkozása is volt, ami miatt mindkettőjüket eltiltották a cégvezetéstől. 

Lelkészként az első benyomásom alapján szimpatikus embernek ismertem meg Habony Árpádot.

- mondta Nagy majd, majd hozzátette, hogy hitbéli meggyőződése miatt problémája volt a házasságon kívüli kapcsolattal. A lelkész azt állítja, a gyülekezetben többször nyilvánosan kritizálta a Fidesz politikáját, nem okozott neki gondot, hogy a lánya a párt egyik főideológusával jár. 

Arra a kérdésre, hogy ő adott-e tanácsokat Habonynak, nagy szerénységgel azt mondta: 

nem én vagyok az a szintű ember, aki egy Habony Árpádnak tanácsokat ad

Rovatok