Index Vakbarát Hírportál

Kilendült a Balaton a vihar miatt

2017. szeptember 15., péntek 15:14 | aznap frissítve

A Balatonnál is megtette hatását a csütörtöki viharos délnyugati szél: 73 centimétert lendült ki a tó vize - írja az Időkép.hu cikke. 

Tegnap Balatonmáriafürdő környékén a víz alacsonyabb volt, mint idén bármikor. Szárazra került a nádasok előterében a homokpad, az iszapfelszínekből kilátszottak a kagylók, a kikötőben sok hajó oldalára dőlt, vagy felült a fenékre.

Az átmeneti vízszintcsökkenés oka a vízlengés - számolt be az Időképnek Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársa.

73 cm-es vízlengést okozott a viharos szél

A hosszában fújó délnyugati szél át tudja nyomni a Balaton vizét a keleti medencébe, ilyenkor délnyugaton pár óra leforgása alatt lecsökken a vízszint, északkeleten pedig emelkedik. Ez történt tegnap is, az egyre erősödő délnyugati szél északkelet felé haladó áramlást okozott.

A csütörtök délelőtti MODIS műholdképen látszik, hogy erősen felkeveredett, barna a víz, kivéve a Tihanyi-félsziget szélárnyékát, ahol még viszonylag átlátszó (zöld), ez az állapot figyelhető meg a kompról készült fotón is.

A legnagyobb kitérés idején, tegnap este 6-kor Keszthelyen extrém alacsony, +48 cmes vízállást mértek, míg Balatonfűzfőn ugyanebben az időpontban extrém magas, +121 cm-es árvizet, mindeközben a tó átlag vízállása +90 cm maradt.

A kilendülés mértéke így 73 centiméter, ami ritka ugyan, de nem rekord: 1962-ben 103 cm-es kilendülést is mértek.

Rovatok