Index Vakbarát Hírportál

Magyarországon várakozott a legtöbb menedékkérő

2017. szeptember 20., szerda 16:00 | aznap frissítve

Egymillió olyan menedékkérő volt 2016 végén Európában, akik várakoztak, vagyis ügyük elbírálás alatt állt, így még nem tudhatták, hivatalosan is maradhatnak-e választott országukban. Mivel nagyon sokan érkeztek Magyarországon keresztül, nálunk volt a legtöbb még folyamatban lévő ügy: tízből kilenc menedékkérő eljárása nem zárult le a nagy menekülthullám végére, legalábbis ezt állítja kormányzati adatok alapján számított becslésekre hivatkozva az amerikai Pew Research Center kutatóintézet. Ez a rengeteg menedékkérő nem maradt Magyarországon, jellemzően továbbálltak nyugat-európai országokba, legalábbis 2017 szeptemberében mindössze 471 menedékkérő tartózkodik itt.

A jelentés azokra az Eurostat-adatokra támaszkodik, amelyek a menedékkérők első alkalommal beadott kérelmeit listázzák.  A Pew friss jelentése szerint a nagy menekülthullám idején (2015–2016-ban) 2,2 millió menedékkérelmet adtak be az EU országaiban, Norvégiában és Svájcban összesen.

A jelentés módszertana

A Pew Research egy neves amerikai közvélemény-kutató intézet, ami a szeptember 20-án nyilvánosságra hozott jelentéshez az Eurostat adatait használta. Az Eurostat az EU hivatalos statisztikai főigazgatósága, amely kormányzati adatokra támaszkodva gyűjt gazdasági, társadalmi, szocio-demográfiai adatokat, például a menedékkérők adatait is. Az Eurostat évenként és országonként külön-külön hozza nyilvánosságra a nagy menekülthullám adatait, a Pew viszont most összevonta ezeket, amivel általánosabb képet kaphatunk a menekülthullámról.

Az Eurostat anonimizált adatokat használ. A Pew kutatói szerették volna elkerülni, hogy duplán vagy triplán számolják ugyanazt a menedékkérőt, ezért kizárólag az elsőként beadott menedékkérelmekkel számoltak, és kivonták ezekből azokat, akiknek az eljárása megszűnt. Ezután kerekítették az adatokat a legközelebbi 5000-hez.

A jelentés Magyarországra vonatkozó megállapításai

A jelentés általános, vagyis Európára (az EU-országokra, Norvégiára és Svájcra) vonatkozó megállapításai

Borítókép: Huszti István.

Rovatok