Megkezdődött Rudi Zoltán pere, amelyben az állam egy ingatlanbevételből származó sikerdíj eltitkolásával vádolja az MTV 2004-2008 közötti elnökét. A vád szerint 12 millió forint kárt okozott az államnak a hiányos adóbevallással.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ismertetett tényállás szerint Rudi a sikerdíjat 2010-ben kapta, mert részt vett egy többlakásos társasház értékesítésében. Ezt azonban nem tüntette fel a következő évi adóbevallásában, így „magatartásával az adóhatóságot megtévesztette, a személyi jövedelemadó, valamint egészségügyi hozzájárulás adónemekben az állami költségvetésnek összesen 12 618 126 forint vagyoni hátrányt okozott.”
Az első tárgyalási napból azonban látszik, korántsem egyértelmű, hogy Rudi a Seychelles-szigeteki székhellyel alapított cégével adócsalást követett el.
A tényállás ismertetéséből kiderült, hogy Rudi részt vett egy olyan budapesti ingatlan értékesítésében, amelyben egy kft.-jének ingatlana, rokonának lakása volt.
„Nem voltam ingatlanközvetítő, moderátor, mediátori tevékenységet folytattam” – mondta ki a közvetítőt idegen szóval a bíróságon Rudi. A jogászként, újságíróként, később lobbiszakértőként diplomázott Rudi az ügyész kérdésére leírta, mi volt a feladata a társasház eladása körül:
„Ezek a falak tele voltak történettel, történelemmel, szeretettel, gyűlölettel, leginkább gyűlölettel. Az én feladatom az volt, hogy kimasszírozzam a gyűlöletet az emberekből és szóba tudjanak egymással állni.”
Az ügylet szerencsés egybeesések sorozata volt:
Az nem derült ki, honnan értesült az adóhatóság a vitatott, de Rudi szerint jóhiszeműen, cége számára átutalt sikerdíjról, bár a fentiek alapján lehetnek tippek – a volt tévéelnök nem akart az ügy kapcsán nyilatkozni az Indexnek.
A bíróságnak volt némi feladata azzal, hogy kibogozza, mi egyáltalán az a Ziveron.
Lehet, hogy butaságot beszéltem, de még az is lehet, hogy nem.”
– mondta Rudi a cég struktúrája, tulajdonosainak száma kapcsán. Szóbeli elmondása szerint ez egy protective cell company (pcc) típusú ltd. azaz kft. Később kiderült, ennek nincs értelme, de a pontos képhez több szakértő, a cég létrehozásával foglalkozó vállalkozás munkatársának magyarázata kellett.
A Ziveron valójában egy ltd. (kft.), amelyet Seychelles központtal egy cégszolgáltató jegyzett be Rudi megbízásából, aki részese lett egy már létező pcc-nek, a Sherwood Holdingnak. A pcc egy torta, amelynek különböző szeletei vannak, azok egymásal kapcsolatban nem állnak – magyarázta egy szakértő a helyzetet. Ezért is volt nézeteltérés abban, hogy a Ziveronnak kettő tulajdonosa van – Rudi és felesége – vagy kétszáz, ők a Sherwood Holding pcc tulajdonosait jelentik.
A pcc célja, hogy ne látszódjon a tulajdonos, mondta a szakértő, megjegyezve, hogy ez bevett dolog az angolszász világban, ennek láttán „nem kell mindig az ördögre gondolni” – a mondat jegyzőkönyvbe vételén kiemelten kérte Rudi ügyvédje.
A Ziveronnal Rudi megszokott szolgáltatást vett igénybe: a cég létrehozásában cégszoltáltatási segítséget nyújtó vállalkozás munkatársának elmondása szerint működésük lényege, hogy adótervezési helyszínek figyelembe vételével, offshore és nem csak offshore cégeket hoznak létre az ügyfél kérésére. A számlát is ennek megfelelően nyitották, Rudi kérésére Liechtensteinben.
Rudi elmondása szerint ugyanis nem bízott a magyar bankrendszerben, ezért olyan bankot és országot keresett, amelyben megbízott. Liechtenstein ilyennek tűnt, és a Seychelles szigetek is, ahol a Rudi cégét létrehozó vállalkozáson keresztül adóként évi 85 dollárt kellett fizetnie.
A pcc egy kollektív befektetési társasági forma, amely az alapvetően angolszász jogi terminológiában bevett. "Leginkább egy magyar társasházra hasonlít" – magyarázta egy tanú. A szakértő elmondásából kiderült: Rudi a pcc résztulajdonosaként a hozzá tartozó "sejten" keresztül hozta létre a Ziveront. A tulajdonos a pcc, de csak az adott sejt rendelkezik vele.
A részletekben elveszni azért volt indokolt, mert a kérdés az volt, eljárhatott-e Rudi a Ziveron képviseletében az ingatlan adásvételekor azaz, önálló jövedelemnek számít-e a sikerdíj vagy a cégé. A kontinentális jog és az angolszász jog közötti eltérések tovább bonyolítják a helyzet jogi megítélését.
A ma már turisztikai vállalkozással foglalkozó Rudi elmondása szerint esze ágában sem volt adót csalni, eszébe nem jutott, hogy bűncselekményt követhetne el.
Hogy a bíróság szerint ezt mégis elkövette vagy valójában legális útvonalat talált az "adóoptimalizációra", az a tárgyalás későbbi fordulói után derülhet ki.