Index Vakbarát Hírportál

Összefogtak az ellenzéki pártok egy arányosabb választási rendszerért

2017. szeptember 22., péntek 20:24

Gulyás Márton az Atv Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy az általa indított Közös Ország Mozgalom szervezésében nyolc ellenzéki párt kidolgozta a választási rendszer reformját. Ha a Fidesz nem támogatja a javaslatot, polgári engedetlenséget hirdetnek - írta az Atv.hu

A Jobbik nem vett részt a javaslat kidolgozásában. A nyolc ellenzéki párt szombat este írja alá a tervezetet a Parlamenttel szemben felállított Agórában. 

"Ez alapvetően egy arányos rendszerre tesz javaslatot, a tartalmi elemét holnap fogjuk ismertetni a közzel" - mondta Gulyás, aki szerint ezután azért fognak küzdeni, hogy a most kidolgozott tervezet szerint írják ki a 2018-as választást. Ha a Fidesz nem biztosítja a törvényjavaslatuk elfogadásához szükséges kétharmadot, polgári engedetlenséghez folyamodnak. Az aktivista most is hangsúlyozta, hogy ebben az esetben "békés eszközökkel fognak törvényt sérteni" - írta a lap. 

Rovatok