Index Vakbarát Hírportál

Hat év börtönt kapott két felvidéki rendőr

2017. október 2., hétfő 20:39

A Speciális Bíróság ma bűnösnek mondott ki két volt rendőrt, akik az érsekújvári őrsön teljesítettek szolgálatot, írja az Ujszo.com. Az ítélethirdetésen egyik rendőr sem volt jelen, valószínűleg fellebbezni fognak.

A 36 éves Marián F. és a 35 éves Alexander L. a hat év letöltendő mellé 500 eurós pénzbírságot is kaptak, illetve további öt évig nem dolgozhatnak a rendőrségnél.

2015-ben rajtakaptak három férfit, amint azok egy garázst pakoltak ki. A három tettesnek felajánlották, hogy megsemmisítik a bizonyítékokat. "Jozef D.-nek és tettestársának, Juraj B.-nek négy órán belül 2000 eurót kellett előteremtenie, hogy a rendőrök eltussolják az ügyet, de ennyi idő alatt csak 1500-at tudtak összeszedni rokonaiktól. Abból is csak 1450-et adtak át, mert 50 eurót elköltöttek belőle alkoholra" - írja a lap.

Egy másik eljárás keretében a betörőket is elítélték, írja a lap.

Rovatok