Index Vakbarát Hírportál

Kovács Zoltán négy Orbán-ellenes Financial Times-cikket számolt össze

2017. október 4., szerda 10:25

Kedden újabb cikk jelent meg a magyar kormány Soros Györgyöt támadó kampányáról a Financial Times-ban, ez Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint két hét alatt már a negyedik cikk.

A Financial Times című brit üzleti lap a Soros-tervről szóló magyar nemzeti konzultációval foglalkozó cikkében megszólaltatta Soros György szóvivőjét, aki azt mondta, a magyar kormány kampánya hazugságokon alapul, mivel nincs Soros György által Magyarország ellen szervezett globális összeesküvés, mondta.

Kovács szerint a Financial Times két hét alatt már négy cikkben is megrágalmazta "az Orbán-kormányt", amiért az fellép Soros György bevándorlást támogató tevékenysége ellen. Figyelemre méltó, hogy ezúttal Kovács Orbán-kormányról ír, és nem azt, hogy a lap Magyarországot rágalmazta volna.

Kovács szerint a cikkek gyakoriságából úgy tűnik, az FT-nek "rögeszméje" lett Orbán Viktor miniszterelnök.

Szerinte a legutóbbi cikk kizárólag Soros Györgyhöz köthető forrásokra támaszkodik, egyúttal kiváló példája a félretájékoztatásnak. Az FT és más nagyobb médiumok ugyanis egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy Soros György azt mondta: az EU-nak a belátható jövőben évente legalább egymillió menedékkérőt kell befogadnia - írta. Erről az azóta többször is módosított írásról ebben a cikkünkben olvashat.

Az FT és a hozzá hasonló nagyobb sajtóorgánumok képtelenek Soros Györgyöt másként lefesteni, mint egy "milliárdos filantrópot", aki a személyes vagyonából áldoz önzetlenül számtalan jótékony célra, írja Kovács Zoltán kormányszóvivő. Nem foglalkoznak azzal, milyen politikai ügyeket támogat, nem firtatják találkozóit az Európai Bizottság elnökével és tagjaival, nem érdeklődnek brüsszeli lobbitevékenységei iránt - sorolta. Hozzátette: nem foglalkoznak azokkal a súlyos állításokkal sem, amelyek szerint az általa finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervezetek) segédkeztek illegális migránsoknak az európai bevándorlási és menekültügyi szabályok megsértésében.

A kormányszóvivő azt is írja, hogy a keddi cikkben a szerző a nemzeti konzultáció kiszivárogtatott kérdőívére hivatkozik, holott a kérdéssor már múlt hét óta nyilvános magyar és angol nyelven is.

Rovatok