Kövér László házelnök szerint további egy, vagy akár még egy kormányzati ciklusra van szükség az ország sorsát hosszú távon meghatározó, a morális és gazdasági rendbetételt követően elindított intézkedések, programok megerősítéséhez. Az Országgyűlés elnöke erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt.
Az interjúban elhangzottak alapján Kövér László a következőket tartja fontosnak:
Arra kérdésre, hogy mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől, a házelnök úgy válaszolt: "semmit".
Nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás.
Szerinte az együttműködés azon a térfélen nemcsak amiatt nehéz, mert sok az ambíció, a megszerezhető mandátumhelyek száma pedig kevés, hanem azért is, mert az ellenzéki pártok szavazói nem fogadják el feltétlenül a másik politikáját.
Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát - jelentette ki Kövér László.
A Jobbikról azt mondta, szerinte "olyan politikai kultúrát hozott be, amely jelentős mértékben lerontotta az addig sem feltétlenül rózsás magyar politikai közállapotokat.
Ezek a fiúk nem tudnak késsel-villával enni. Semmilyen viselkedési szabályt nem tartanak kötelezőnek magukra nézve. Ez nyilastempó.
És még: "gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek."
A házelnök véleménye szerint a Jobbik úgynevezett néppártosodása, hogy maguk mögött akarta hagyni "a szélsőséges, kirekesztő és mosdatlan politizálást", egy pillanatra sem volt őszinte szándék, csupán a baloldali szavazók elcsábítását célozta - olvasható a Magyar Hírlapban.