Index Vakbarát Hírportál

Ollóval szúrta meg a vitapartnerét, keresik

2017. október 7., szombat 14:24

A XIII. kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt keres egy ismeretlen férfit, aki 2017. október 6-án 15 óra és 16 óra között a budapesti Jászai Mari téren a parkban előzetes szóváltást követően egy ollóval megszúrta a sértettet, majd elhagyta a helyszínt.

A képen is látható férfi 50-60 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, őszes, rövid hajú és körszakállas. Az elkövetéskor barna bőrdzsekit, vajszínű felsőt, kék farmernadrágot és fekete cipőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Rovatok