Tegyük fel, hogy utálom az esőt. Pedig nem utálom, mert ha utálnám, mindig utálkoznom kéne, ha esik, és az utálkozásnál jobb dolgokat is lehet csinálni. Például jégkrémet enni (ha már elállt az eső). Arról nem is beszélve (hanem írva), hogy az esőkopogás fehér zajt kelt, ami az emberi fül által hallható komplett hangtartományt lefedi, és erről már bebizonyították, hogy jó hatással van a délutáni alvás minőségére. Feltéve, hogy éppen ágyban vagyunk, és nem szabad ég alatt. De azt is ki lehet bírni; ma már nem muszáj egy megázás miatt meghalni tüdőgyulladásban, mint a századfordulós ifjúsági regényekben.

Mégis, mondjuk, hogy praktikus okokból utálom az esőt (mondjuk mert én vagyok a gonosz keleti boszorkány az Óz, a nagy varázslóból, aki a víztől elolvad, és leolvadnék a seprűnyelemről repülés közben [persze az csak példa, inkább esőutáló vagyok, mint nőnemű mesefigura, ha már]).

Szóval ha lenne praktikus okom rá, hogy utáljam az esőt, most fel lennék háborodva, mert az Időkép pillanatnyi helyzetjelentése szerint Magyarországon a nyugatitól a keleti határig kialakult egy zivatarlánc, egy Apátistvánfalvától Szabolcsveresmartig húzódó esőösszefüggés, és aki ez alatt akar nyílt lángon szalonnát sütni, annak rossz lesz.

A térkép szerint Balogunyomon és Mátészalkán néha kibukkan a nap a felhők mögül. A legészakibb város Magyarországon, ahol egy picit azért süt a nap, az Pétervására. Ezért mondjuk nem érdemes odautazni, mert lehet, hogy mire odaérünk, beborul, ráadásul a várost Dél-délnyugat felől a Mátra, északról a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet, keletről a Bükk-vidék határolja, de vasútállomás egy se.

Maximum 12-16 fok lesz, estére az is lehűl.