Index Vakbarát Hírportál

Bruttó 117 milliót kap a volt rádióelnök

2017. október 12., csütörtök 15:02

Megállapodással végződött az a per, amit Such György, a Magyar Rádió volt elnöke indított elmaradt sikerdíja miatt. Az Index úgy értesült hogy a Suchnak járó bruttó 117 (nettó 80) millió forint a járulékokkal együtt összesen 142 millióba kerül a Közszolgálati Közalapítványnak.

Such, aki 2012 óta az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, 2006 és 2010 között vezette a közrádiót. A közszférában szokatlan menedzseri szerződése szerint bruttó 1,8 milliós fizetése nem fix volt: a tényleges összeg attól függött, hogy miként sikerül teljesíteni a rádió üzleti tervét, így akár csökkenhetett is (erről részletesebben a Magyar Narancsnak nyilatkozott 2009-ben). Elnöksége alatt azonban az addig masszívan veszteséges rádió gazdaságilag stabilizálódott, sőt, nyereségessé vált.

Döntéseiről akkoriban komoly vita folyt, mert a belső átalakításokat, a tömeges elbocsátásokat és a műsorok tucatjainak megszüntetését sokan úgy értékelték, hogy azokat elsősorban az motiválta, hogy Suchnak minél nagyobb legyen a prémiuma. Mások ünnepelték, hogy valaki végre hozzányúlt az évtizedek óta kvázi szociális foglalkoztatóként (is) működő, korszerűtlen műsorpolitikájú, bekövesedett intézményhez.

Ahogy a rádió helyzete stabilizálódott, úgy nőtt Such fizetése (miközben az adófizetőknek milliárdokat spórolt meg): 2009 elején 4,3, júliusban már 9,4 millió járt neki. A rádió kuratóriuma azonban ezt már nem volt hajlandó kifizetni.

Such pert indított, 175 milliót követelt és az elmaradt kamatokat. A Kúria először azt mondta ki jogerősen, hogy érvényes volt a szerződés, tehát Suchnak jár a sikerdíj. A jogos követelés mértéke egy másik per tárgya volt – idén nyáron derült ki, hogy a közmédia 274 millió forintot tartalékolt a célra. Ez a per zárult most le azzal a megállapodással, amit tegnap szentesített a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.

A megállapodás, melynek értelmében a perköltségeket Suchnak kell állnia, egy titoktartási pontot is tartalmaz: az összegről egyik fél sem nyilatkozik, a közalapítvány nem ad ki róla közleményt. Megkérdeztük Such Györgyöt, aki – a titoktartási pontra hivatkozva – nem akart konkrétumokat elárulni, de nem cáfolta az összegre vonatkozó információinkat. Kérdéseinket a közmédiának is elküldtük, amint reagálnak, frissítjük a cikket.

Rovatok