Index Vakbarát Hírportál

Kitiltották a civileket a börtönökből

2017. október 13., péntek 19:35

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) egyoldalúan október elsejei hatállyal felmondta a 18 éve élő kétoldalú megállapodást a Magyar Helsinki Bizottsággal, áll a szervezet közleményében. Az országos parancsnok arra hivatkozott, hogy a megállapodás nélkül is biztosíthatók a fogvatartottak jogai. 

A Helsinki Bizottság mindezt kénytelen tudomásul venni, noha értetlenül áll a dolog előtt. Közös európai felismerés ugyanis, hogy a civil világnak és a börtönök világának közelítése a büntetés-végrehajtás és a fogvatartottak közös érdeke.

A Helsinki Bizottság az 1999 óta többször megújított megállapodásnak köszönhetően rendszeresen járhatott az ország börtöneibe. Szakértőik vizsgálhatták a rabok jogainak érvényesülését, eljárhattak egyedi panaszok nyomán is. Feltárták a börtönzsúfoltság következményeit, illetve az előzetes letartóztatás gyakorlatának anomáliáit. Nagyon fontos lehetőség volt, hogy a rabok levélben kérhettek tájékoztatást és segítséget fogvatartási kérdésekben.

Az együttműködés két évtizede alatt végig példamutatóan korrekt viszonyban voltak a BVOP-vel, börtönjelentéseinket véleményezték, és számos esetben javaslatainkat beépítették gyakorlatukba. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a megállapodást felmondhatják. Ezért érte váratlanul a szervezetet a döntés.

18 ezer fogvatartottnak és több tízezernyi családtagjának csökkennek most a lehetőségei, hogy a rabok jogai garanciálisan érvényesülhessenek és a börtönökben támasz nélkül maradók segítséget kaphassanak. A szegény a börtönben sokszorosan szegény, a gyenge a börtönben sokszorosan gyenge, a jogfosztott a börtönben sokszorosan jogfosztott, áll a közleményben.

Az ügyben keressük a BVOP-t.

Rovatok