Index Vakbarát Hírportál

Elárulta a Momentum, kitől venné el a temérdek pénzt

2017. október 16., hétfő 15:19

A költséges kormányzati projektek leállításából, Rogán Antal minisztériumának megszüntetéséből, a Miniszterelnökség költségeinek csökkentéséből és például a Magyar Művészeti Akadémia megszüntetéséből finanszírozná a Momentum az ígéreteit. A párt szakértői bemutatták, kitől vennének el.

25 százalékra csökkenő áfát, a felsőoktatásban ingyenes első évet és a családi pótlék emelését ígérte például a vasárnap bemutatott programjában a Momentum. A program rengeteg, választói füleknek kedves ígéretet tartalmaz, de a Momentum kormányra jutása esetén ezek persze eléggé megterhelnék a költségvetést.

A párt két szakpolitikusa, Pass Dániel és Prinz Dániel közgazdászok összeszedték azokat a tételeket, amelyek fedeznék ezeket a költségvetési kiadásokat. Mint írták, a programírás során kifejezetten törekedtek arra, hogy ne tegyenek fedezet nélküli ígéreteket.

Ezért is volt minden szakpolitikai munkacsoportban kijelölt költségvetési felelős, és „külön üléseken néztük át az egyes intézkedések költségvetési hatását" – írták.

Úgyis nő a költségvetés mozgástere

A Momentum blogján publikált írásban arra hívták fel a figyelmet, hogy nem mindegyik, sok embert érintő ígéretük növeli egyformán az államháztartás kiadásait: ilyen például az öregségi nyugdíjminimum is, „aminek a javaslatunkba foglalt, jelenlegi 28 500 forintról 35 000 forintra emelése kevesebb mint 10 milliárd forintból megvalósítható lenne”.

Emellett szerintük ez a program „minimum négyéves, de helyenként több ciklust is érintő intézkedéseket tartalmaz, így azok fedezetét sem feltétlenül a 2018-as költségvetésben, a jelenlegi makrogazdasági keretek között kell keresni". A momentumosok szerint ráadásul a jelenlegi makrogazdasági pálya kivetítése alapján

2022-re nagyjából 700 milliárd forinttal nő a költségvetés mozgástere.

Rogán minisztériumát megszüntetnék

De nemcsak a gazdasági növekedésben reménykedik a Momentum, hanem tételesen is bemutatták a szakértők, hogy honnan vennének el pénzt vagy csoportosítanának át. A párt szerint szabad szemmel is könnyen kiszúrhatóak" olyan kisebb tételek, amelyek elhagyásával meg lehet spórolni több mint 300 milliárdnyi elpazarolt adóforintot". Ilyenek lennének:

Emellett a Momentum leállítani több, költséges kormányzati beruházást, például a kormány Várba költöztetését, a Liget-projektet, a stadionépítést, valamint a Budapest–Belgrád-vasútvonal építését. De a momentumosok is elismerik, hogy ezek egyszeri, nem folyó kiadások, vagyis minden évben nem lehet számítani az ezen megspórolt pénzre.

A Momentum emellett bemutat olyan intézkedéspárokat, ahol ahol egy kiadásnövelő átalakítás fedezete egy bevételnövelő intézkedés". Például szerintük:

A probléma persze akkor van, ha mégsem annyi bevétel folyik be egy intézkedésből, mint várják.

A momentumosok azt írták mindenesetre a fentiek alapján, hogy „ez egy ambiciózus, de nem megvalósíthatlan program, és pláne nem egy költségvetési szempontból felelőtlen program”.

Rovatok