Index Vakbarát Hírportál

Mégis lakópark lesz a betonmonstrumból az M7-M1 mellett

2017. október 17., kedd 18:06 | aznap frissítve

Tovább épül a válság miatt félbehagyott Tópart projekt az M0-M1-M7 autópályák által határolt területen. A befejezésére  50 milliárd forintot fordít a fejlesztő Útnet Építő Kft. - tájékozatta a társaság az MTI-t.

A 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Útnet a Lavinamix csoport tagjaként a korábbi fejlesztőnek végezte a betonozási munkálatokat, és felszámolási eljárás során jutott az ingatlan tulajdonjogához.

A 180 hektáros, tóparti területen az első ütemben 210 lakás adnak át 2018 második negyedévében. Emellett lesz 15 ezer négyzetméternyi iroda és 5000 négyzetméternyi kereskedelmi létesítmény.

A második ütemben, 2019-ig újabb 140 lakást fejeznek be. A lakások átlagos négyzetméterára 505 ezer forint.

A projekt kezdetekor, 2008-ban még Kuncze Gábor is vezette a fejlesztőcéget.

Két óvoda, kávézók, bokrok

A tervek szerint a területen nyitott és zárt parkolókat, kulturális és sportolási lehetőségeket, kávézókat, éttermeket, szállodát, konferenciaközpontot, valamint két óvodát is kialakítanak.

A megközelíthetőség érdekében a beruházó jelentős fejlesztéseket hajtott végre, kiépített több saját autópálya-lehajtót, illetve a területen belül épült belső úthálózat. Budapestről, a 4-es metró kelenföldi végállomásától pedig közvetlen buszjárat közlekedik jövő tavasztól a Tóparkba.

A közlemény szerint a területre 55 ezer fát, cserjét és bokrot is telepítettek.

Rovatok