Kedden folytatódott A Per: Pruck Pál lánya indított keresetet a Terror Házát fenntartó közalapítvány ellen, miután a tavalyi 1956-os emlékévben Dózsa László nevét írták apja fotója mellé. Az első szürreális tárgyalási nap után most három történészt hallgattak meg tanúként, akik mind egyöntetűen állították: Schmidt Máriáéknak nincs igazuk, nem Dózsa László van a képen. Az egyik történésznek kedden a bíró feloldotta a Terror Házával kötött szerződésének titoktartási részét – rögtön érdekes dolog került elő.
Nyilván azt már mindenki tudja, hogy:
Az 56-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából az emlékévet szervező, Schmidt Mária kormánymegbízott által vezetett közalapítvány óriásplakátokat is készített. Az egyik fényképen egy tipikus, 1956-os pesti srác látható fegyverrel az oldalán. A szervezők a kép mellé Dózsa László színész nevét írták, jelentkezett azonban Pruck Pál unokatestvére, aki azt állította: a képen nem Dózsa, hanem az akkor 15 éves Pruck Pál látható. Ez a fotó az amerikai Life magazinban is megjelent 1956-ban, ahol a képaláírásban is Pruck Pál neve szerepel, sőt, egy 80-as évekbeli interjúban, illetve egy tévéműsor videós interjújában maga Pruck Pál ismerte be, hogy a fotón ő látható.
Az 56-os Emlékbizottság nem volt hajlandó elismerni a tévedést. Ehelyett súlyos nyilatkozatok hangzottak el. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, a közalapítvány és az emlékbizottság vezetője például nyilvánosan alázta meg a már halott Pruck Pált. Azóta az 56-os Intézet történelmi források és antropológiai jegyek, köztük Dózsa László és Pruck Pál arcának és fülformájának vizsgálata alapján bizonyította: a képen tényleg nem Dózsa László, hanem Pruck Pál szerepel. Dózsa László is bejelentette: kegyeleti okokból lemond arról, hogy az ő neve szerepeljen a képen.
Gondolhatná az ember, ezután az történt, hogy a nevet javították a plakátokon, a családtól elnézést kértek. De persze nem így történt: a kormánypárti sajtó Dózsa Lászlóval bizonygatta, hogy Dózsa László van a képen, lejárató cikkek születtek a történészekről, akik azt állítják a bizonyítékok alapján, hogy nem Dózsa szerepel a képen, de Schmidt Mária is elfelejtette néhány nyilatkozatában, hogy történész: hibát el nem ismerve vagdalkozott, Pruck Pált alázta. Így aztán végül a Fővárosi Törvényszéken kötött ki az ügy: a hibát el nem ismerő közalapítványt Pruck Pál lánya perelte be kegyeleti jogainak megsértése miatt.
Mielőtt a keddi tárgyalás izgalmas részleteire térnénk ki, érdemes megemlíteni, az első tárgyalási napon mik történtek. A közalapítvány ügyvédje olyasmi dolgokat vetett fel védekezésében, ami többször a bírót is meglepte. Először például hivatalos angol fordítást kért egy kétmondatos angol nyelvű képaláírásról, ahol annyit írnak, hogy a képen a 15 éves Pruck áll, aki egyike a forradalomban részt vevő bátor fiataloknak. A Pruck család ügyvédje itt megemlítette, hogy hivatalos fordítás után sem fog odakerülni Pruck neve helyett egy másik név.
Aztán az alapítvány védője arcfelismerő szoftver alkalmazását vetette fel, majd egy meredek húzással azután érdeklődött, hogy Pruck Pál lánya valóban emlékszik-e apjára, Pruck Pálra. A bíró meg is kérdezte, hogy akkor valóban, hivatalosan kétségbe vonja-e, hogy a felperes emlékszik az édesapjára, ettől az ügyvéd végül elállt. Részletesen a fenti linken elérhető riportban olvashat az előző tárgyalásról.
Kedden a bíróság három történészt idézett be tanúként. Először azt a Horváth Miklóst, akit válságkommunikáció gyanánt dobott be bűnbakként Schmidt Mária közalapítványa, miután már nem nagyon volt mit mondani az ügyben: azt találták ki Schmidték, hogy – miközben továbbra sem ismerik el, hogy tévedtek volna – saját korábbi munkatársukat járatják le. Az egyik kormánylapban ki is kiáltották az egész emlékév szakmai vezetőjének, aki egy személyben felelős a hibáért, ő azonosította be rosszul a képen szereplő fiút, majd mindenkit cserben hagyva nem védte meg az álláspontot.
Horváth a tárgyaláson megismételte, egyáltalán nem igaz, hogy szakmai vezetője lett volna az egésznek, szerződése szerint is csak egy kutató. A képet Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója küldte körbe, hogy stimmel-e így a név, azzal együtt, hogy Dózsa László nyilatkozatában azt állítja, ő van a képen. Horváth szerint neki nem volt dolga, hogy kutasson, csak az akkori ismeretei szerint kellett véleményeznie: így zöld pipát tett filcével a kép mellé. Miután viszont látta a bizonyítékokat (gyerekkori fotók, Life magazin képalája, Dózsa lemondó nyilatkozata), megváltoztatta szakmai véleményét, és jelezte: hibáztak, a képen Pruck Pál van.
Eljutottam odáig, hogy tévedtünk, amikor hittünk Dózsa Lászlónak, a tévedésünket helyre kell hozni
– mondta Horváth, aki elmondta, hogy a közalapítvány azt mondta neki, leszerveztek három médiaszereplést is, el kellene mennie védeni a Dózsa-vonalat. Állítása szerint miután jelezte, hogy szívesen elmegy, de az igazat fogja mondani – miszerint szakmai véleménye, hogy hibáztak –, a szerepléseit lefújták. Horváth felhozta a sapka esetét is: Dózsa még az elején egy sapkáról készült fotót küldött bizonyítékként, hogy ez az a sapka, ami a képen is a fején volt, a mai napig megvan neki. Horváth szerint kinagyítva egyértelműen látszik, hogy az egyiknek szögletes a csatja, a másiknak le vannak kerekítve a sarkai.
Tehát nem lehetett bizonyíték, hogy hoppá, megvan még az 56-os sapkám, és azt benyújtom bizonyítékként
– mondta Horváth, aki szerint a szerződése által tartalmazott titoktartási rész miatt nem beszélhetett korábban, ezt segített neki megoldani részben Schmidt Mária, aki az egyik kormánylapnak nyilatkozva rúgott bele a történészbe. Szerinte így arra reagálhatott, és elmondhatta igazát, illetve nyilvánosan bocsánatot kérhetett a Pruck családtól. A tárgyalóteremből távozóban egyébként személyesen is elnézést kért Pruck Pál lányától.
A tárgyaláson a meghallgatása előtt egyébként felhozta, hogy titoktartási rész van a szerződésében, de ennek feloldására a közalapítvány ügyvédje és a bíró is engedélyt adott, így mást is megtudtunk.
Például azt, hogy a Schmidt vezette közalapítvány
Azt az igazukat (Dózsa van a képen), amiben akkorra már valószínűleg tényleg senki sem hitt az egész univerzumban, beleértve azokat, akik aztán nekiláttak a kutatásnak. Ezután az információ után pedig különösen furcsa, hogy a védőügyvéd a tárgyalás elején elmondta, hogy ha tudtak volna a Life magazinos képaláról, amiben Pruck neve szerepelt, akkor fel sem merült volna, hogy így teszik közzé a képet. Még akkor sem, ha Dózsa maga mondja, hogy ő van a képen. Ehhez képest minden bizonyíték után további kutatásokat rendeltek el.
Eredményt azonban nem igazán sikerült elérniük: Horváth szerint elkészült egy videóinterjú egy nővel egy hónappal azután, hogy előkerültek a Pruck mellett szóló bizonyítékok. A nő 56-ban szomszédja volt Dózsának. A filmet megnézve Horváth erről úgy beszélt, hogy a nő nagyon szerette volna, ha tényleg egykori szomszédja a fotón látható hős, de sajnos végül ő is arra jutott, hogy nem valószínű, hogy Dózsa az.
A szomszéd hosszasan vajúdott (...) a zárómondat valahogy úgy szólt, hogy a képen egy markánsabb arcot lát viszont, mint amilyen Dózsa László arca volt. Az lágyabb arc volt.
A megrendelt kutatás Dózsa mellett egyébként valószínűleg ezzel párhuzamosan arról is szólhatott, hogy mit tudnak találni Pruckról, ami lejárathatja, hiszen ezután többször úgy nyilatkoztak Schmidték (és a kormánymédia), hogy Pruck köztörvényes bűnöző volt, nem tudni, hogyan élhette túl az 1956 utáni megtorlásokat, és a nyolcvanas években szívesen szerepeltették őt a forradalom lejáratására (Pruck Pál nem a forradalomban, hanem a hatvanas években követett el lopást és rongálást, ezért kapott két év börtönbüntetést – a szerk.).
A következő tanú Eörsi László történész volt. Ő is arról beszélt, hogy az előkerült bizonyítékok alapján egyértelműen Pruck van a képen. Hozzátette: „Vizsgáltam a Dózsa László által elmondottakat, amelyből azt szűrtem le, hogy általában az 56-os megemlékezései nem igazak, teljesen hiteltelen forrás.” Schmidték védője erre azt mondta, hogy Eörsi szerepel Dózsa László könyvében, mint akinek köszönetet mond Dózsa, és abban a könyvben benne van az ominózus kép is. A történész erre azt mondta, egyszer beszélt Dózsával telefonon, és nyilván, mivel ő már sok publikációt, könyvet írt a témában, nevének megemlítése emelte Dózsa könyvének tekintélyét.
„Ismertem a könyvet, és a fotót is, akkor én sem tudtam, hogy ki van a képen, de nem is merült fel kérdésként. Elszaladtam fölötte, láttam, hogy a könyv nem jó, az állításai nem fedik a valóságot, nem foglalkoztam vele" – mondta Eörsi. Schmidték ügyvédje megkérdezte, hogy miért nem érhette Pruckot megtorlás, miután megjelent névvel mint '56-os, amire Eörsi azt mondta, sok gyerekkel nem foglalkoztak, miután nem derült ki róluk, hogy tényleg aktívan részt vettek volna a harcokban. A végén elmondta: nulla százalék esélyt lát arra, hogy ezek után bármilyen bizonyíték előkerüljön, ami Pruck ellen szólna,
Bár minden ilyen egyértelmű lenne a korszakkal kapcsolatban
– mondta Eörsi.
Az utolsó tanú Rainer M. János volt, az 56-os intézet vezetője, aki szintén felsorolta a bizonyítékokat, amik bizonyítják, hogy Pruck van a képen. A közalapítvány ügyvédje megkérdezte: hogyan lehet, hogy a Life-ban első megjelenéskor odaírták, hogy Pruck van a képen, de egy másik képen, ami szintén erről a gyerekről készült, később már nem írták oda? Rainer erre elmondta, hogy két híres képről beszélünk, az egyiket Michael Rougier készítette (itt oda van írva Pruck neve), a másikat Erich Lessing (itt nem). Rainer szerint a névvel azonosítás valóban szokatlan, de a válasz Rougier fotósfilozófiájában keresendő. Ő nemcsak sajtófotós volt, hanem művészként is határozta meg magát, és egyik nagy témája a gyermeki kiszolgáltatottság kritikus helyzetekben, mint például a háború.
Rougier mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerekeknek legyen nevük, ne csak arcok legyenek. Ebben az esetben is ezt tette. Lehet, hogy egész sorozatot lőtt Pruckról, de ezek egyelőre nem kerültek elő. Általában az volt a gyakorlat, hogy rendkívüli helyzetben nem kérdeztek rá a fotósok a nevekre, ez
kivételes eset, de szerencse, mert megkönnyíti az azonosítást.
Szerinte abban sincs ellentmondás, hogy Pruck azt nyilatkozta a '80-as években: nem emlékszik a kép keletkezésének idejére, és hogy kérdezték-e a nevét – hiszen egyrészt a fotós Pruck társaitól is megkérdezhette a nevét, másrészt, miközben Pruck egyszer sem tagadta, hogy ő lenne a képen, azért valószínűleg élhetett benne az ösztönös önvédelmi reflex is.
A közalapítvány ügyvédje a tárgyaláson elmondta, hogy Pruckék jogi képviselőjével egyszer a per előtt már beszéltek, és ők felajánlották Pruckéknak, hogy peren kívül keressenek fel egy antropológus szakembert. A kérdésre, hogy fájdalomdíjat is fizetnének-e, azt felelte, meg kell beszélnie a közalapítvánnyal De a választ nem megvárva Pruckék mégis inkább pereltek. Pruck ügyvédje szerint Pruck Pál lánya az együttműködéstől nem zárkózott el, de megnyugtató pontot a bírósági határozat tehet szerinte az ügy végére, pláne azon nyilatkozatok fényében, amiket Schmidték tettek, miután kiderült, nincs igazuk.
Pruckék ügyvédje indítványozta antropológus szakember kirendelését. Majd arra hivatkozva, hogy Pruck Pál lányának anyagi helyzete nem biztos, hogy megengedné egy ilyen szakember finanszírozását, míg a közalapítvány százmilliókból gazdálkodik, azt kérte a bíróságtól, azt az alperes előlegezze meg. A bíró nyolc napot adott Pruckéknak, hogy benyújtsák Pruck lányának jövedelemigazolását és a közalapítvány 2016-os, nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolóját. A tárgyalás végén tisztázta a bíró: szakértő akkor lesz kirendelve, ha tudja a bíróság, hogy ki lesz fizetve, illetve eldőlt, hogy ki fizeti. És hozzátette, hogy ebben az átpolitizálódott ügyben sikerül mindkét fél megegyezésével egy olyan szakembert találni, aki politikailag nem érintett, és bízik benne, hogy az antropológia egy olyan szakma, ahol ez sikerülhet.
Volt még egy érdekes párbeszéd Schmidték ügyvédje és a bíró között. A közalapítványnak dolgozó ügyvéd ugyanis becsatolt egy levélváltást dr. Ibolya Tiborral, a fővárosi főügyésszel. A főügyész ugyanis egy véleménycikkében név nélkül írt egy hadtörténészről, aki a Magyar Néphadsereg Kiképző Központja Politikai Osztályának vezetőhelyettese volt, és aki a rendszerváltás körül élt a lehetőséggel, és kiemelte a Néphadseregben betöltött tisztségével kapcsolatos dokumentumokat, és aki „ma az elhíresült Pruck–Dózsa-fénykép »háborúban« tölt be dicstelen szerepet". Nem nehéz összerakni, hogy Horváthról írt, így Schmidték levélben kértek véleményt a főügyésztől Horváthról.
A bíró meg is kérdezte: az egy dolog, hogy a főügyész cikkeket ír, de gyakran fordul-e elő, hogy a főügyésszel ilyen ügyekről leveleznek? Illetve hogy egyáltalán hogyan kerül ide a főügyész. A védőügyvéd elmondta, hogy mivel a főügyész az egyik tanúról írt dolgokat, és mivel ők is egyetértenek abban, hogy Horváth „egyszer A-t mond, aztán B-t", ezért megkérték Ibolyát, fejtse ki bővebben.
A következő tárgyalás november 23-án lesz, amikor szintén három tanú meghallgatását tervezik. Békés Mártonét, aki a közalapítvány által működtetett Terror Háza kutatási igazgatója, Tallai Gáborét, aki ugyanott programigazgató, illetve Markó Györgyét, aki a Kommunizmuskutató Intézet vezetőjét, aki Horváth szerint a másik ember volt, aki rábólintott arra az első körben, hogy Dózsa László van a képen.
Borítókép: Bruzák Noémi / MTI.