Index Vakbarát Hírportál

30 milliárdból újítják fel a Jahn Ferenc kórházat

2017. október 19., csütörtök 14:53 | aznap frissítve

Megközelítőleg 30 milliárd forintból újulhat meg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Ebből a pénzből már az idén hárommilliárd forint rendelkezésre áll, a többi között

A hosszú távú tervek között említette Kucsák László, hogy az új épület elkészülte után a régi épületek elektromos hálózatának és gépészetének felújítása kezdődhet el, valamint megújul a konyhaépület és egy új mosodát is felépítenének. Ezeken felül bölcsőde és óvoda kialakítását is tervezik, a csepeli telephelyen pedig mozgásszervi-rehabilitációs részleget hoznak létre és kialakítanak egy húszágyas hospice osztályt is.

A tervek között ezek mellett szerepel egy új MR-készülék beszerzése, továbbá a műtéti ellátást segítő eszközpark is megújul majd. A kormánypárti országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja indul el az Egészséges Budapest programmal.

Egy hete azt jelentették be, hogy 7 milliárd forintból újítják fel a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórházat. Korábban pedig azt, hogy 188 milliárd forintból újul meg az Egyesített Szent István és a Szent László kórház, amiből így 190 ezer négyzetméteres területen centrumkórház valósul meg. A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetet és Baleseti Központot 1,3 milliárd forintból fejlesztik, a budai Szent János kórház pedig 9,3 milliárd forintot kap az épületek felújítására és az orvostechnikai és informatikai gépparkot modernizálására. 

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár már többször elmondta, lépésváltás történik az egészségügy területén, és míg az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint állt rendelkezésre a vidéki kórházak fejlesztésére, addig a következő nyolc évben 700 milliárd forintból újul meg Budapest egészségügyi ellátása.

Az Egészséges Budapest Programban három centrumkórházat alakítanak ki, amelyek 0-24 órában képesek szinte az összes szakmában ellátni a betegeket. Ez a három centrum a Honvédkórházban (Észak-Pesti Centrum), az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban (Dél-Pesti Centrum), illetve Budán az M1-17-es autópálya mellett építendő új tömbkórházban lesz (Budai Centrum). A centrumokhoz a többi kórház társkórházként csatlakozik.

Idén áprilisban megjelent egy olyan kormányrendelet, amely kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását. 24 helyen indulnak meg fejlesztések az elkövetkező években. 

Rovatok