Index Vakbarát Hírportál

Pintér Sándor nem tudja, hogy Soros vagy Kádár jelentett-e nagyobb veszélyt

2017. október 19., csütörtök 20:04

Pintér Sándor belügyminiszter a Soros-tervről szóló lakossági fórumot tartott a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban, az esemény után több orgánum mellett mi is feltettünk neki pár kérdést. 

Megkérdeztük a rendszerváltás előtt MSZMP-tag Pintértől, hogy szerinte Kádár János vagy Soros György jelentett-e nagyobb veszélyt a magyar társadalomra. A Fidesz ugyanis korábban a kommunista rendszert vezető Kádárra tekintett a magyar társadalomra legveszélyesebb  figuraként, pont egy évvel ezelőtt Lázár János Kádárt nevezte "gyilkosnak és hazaárulónak".  Pintér azt mondta: 

Nem történész vagyok, hanem belügyminiszter.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Pintér egyetért-e Kádár azon, 1989-es kijelentésével, amelyben sérelmezte, hogy Soros magyarországi ellenzékieket támogat, többek között a Fideszt is. Pintér kitért a válasz elől, azt mondta, nem tudja, hogy mondott-e ilyet Kádár. Pedig mondott, méghozzá az akkori politikai bizottság ülésén, az arról készült hangfelvételről mi is beszámoltunk. 

Kérdésünkre, hogy Soros György veszélyt jelent-e Magyarország számára, a belügyminiszter így felelt: 

Nem tudom, hogy Soros György veszélyt jelent-e, de az általa hirdetett eszmék nem konformak a magyar elképzelésekkel és a magyar jogszabályokkal. Nyílt társadalom, határok nélküli társadalom pillanatnyilag nem elfogadott. Futurisztikus.

Ahhoz képest, hogy az ország hónapok óta Soros Györggyel és a veszélyes tervével van teleplakátolva, ez egy elég finom, szinte diplomatikus válasz. 

Azt is megkérdeztük a veteránnak mondható, bár jó formában lévő minisztertől, hogy listán vagy egyéniben indul-e a 2018-as választáson. Azt mondta, listán sosem szerepelt, az egyéni indulására vonatkozó felvetésre pedig azt mondta, hogy "köszönöm szépen". 

A miniszter lakossági fórumáról hamarosan bővebben beszámolunk. 

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok