Index Vakbarát Hírportál

A rossz idő miatt elmarad Gulyás Mártonék tüntetése

2017. október 22., vasárnap 15:44

Lemondta az október 23-ra tervezett Kossuth téri rendezvényét Gulyás Márton Közös Ország Mozgalom nevű ellenzéki szerveződése. Az ok a hétfői időjárás-előrejelzés piros riasztása, amely erős viharra figyelmeztet. „Nem állnak fenn a körülmények, hogy biztonsággal lebonyolíthassuk, ezért felelősségteljesen arra jutottunk, hogy nem tartjuk meg a rendezvényt” – mondta Gulyás Márton. Az arányos választási rendszer biztosításáért kiálló ellenzéki aktivista szerint kétségtelenül van politikai kockázata annak, hogy lemondták a tüntetést, de Gulyás szerint fontosabb, hogy a résztvevőket ne hozzák olyan helyzetbe, amelyért nem tudják vállalni a felelősséget, márpedig az időjárásra nem tudnak hatni. 

Ez azonban nem jelenti, hogy célkitűzéseiről lemondana a mozgalom. A meghirdetett politikai program érvényes, „a részleteket elmondjuk a hét folyamán, megfelelő fórumon.” Hogy ez egy alkalmasabb időpontban meghirdetett tüntetés lesz vagy más módon tudatják a program részleteit, az Gulyás szerint később dől el.

A partnerek nem tudtak róla

A rendezvényen az emelvényen ugyan nem, de a tüntetők az MSZP és a DK is képviseltette volna magát, zászlókkal és transzparensekkel. (Az LMP és a Momentum már korábban is jelezte, hogy távoltartja magát a közös rendezvényektől, ahogyan a választásra készülve az esetleges ellenzéki összefogástól is.) A DK-nál elmondták: egyeztetve volt Gulyással, hogy a párt vezetősége Gyurcsány Ferenccel együtt átmegy a Kossuth térre azután, hogy délután négy órakor a DK vezetője, az MSZP elnökével, Molnár Gyulával, a Moma elnökével, Bokros Lajossal, és a Párbeszéd kormányfőjelöltjével, Karácsony Gergely zuglói polgármesterrel közösen megkoszorúzza Nagy Imre szobrát.

A DK – amely délután kettőkor fedett épületben tartja meg saját rendezvényét, amelyen Gyurcsány mellett Bokros Lajos és a Szoidaritást vezető Székely Sándor is felszólal – csak a sajtóból értesült róla, hogy Gulyás lemondta a rendezvényt, az MSZP-nél sem tudtak a döntésről előre. A koszorúzást az időjárástól függetlenül megtartják.

Az idő máskor is cudar volt

Nem először tesz keresztbe az időjárás a Közös Ország Mozgalomnak. Szeptember elsején nyílt meg a Közös Ország Mozgalom Agórája a Kossuth tér mellett, ahol a választási rendszerről szóló egyeztetések után politikai, közéleti és kulturális témákról is beszélnének az ellenzéki pártok,  egészen október 23-ig.

Az ellenzéki összefogás céljait új szintre emelve szeptember 20-án már ez a felirat fogadta a helyszínre látogatókat:

Új program: Tiltakozunk az eső és viharos szél ellen.

Rovatok