Kiss Csaba egy agyvérzés miatt kerekesszékben ül, nem tudja az ujjai közé fogni a tollat, így aláírásra nem képes. Csabának ezért van egy úgynevezett név pecsétje, de ezzel hiába próbál ügyeket intézni, hivatalos papírokat aláírni, a legtöbb bankban és hivatalban a pecsétet nem fogadják el. Csaba elég dühös emiatt, mert úgy érzi, felnőtt emberként nem engedik önálló életet élni és diszkriminálják.

Pedig nagyon is önálló: egyedül él egy kilencedik kerületi lakásban, ahonnan minden reggel elbuszozik Óbudára, a munkahelyére. Főállásban, tapasztalati szakértőként dolgozik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél (MEOSZ), vannak barátai, és szabadidejében programozni is szokott. De azt egyelőre kizártnak tartja, hogy valaha megengedik neki, hogy egyedül aláírjon egy lakásvételi szerződést.

“Ha valaki eltöri a kezét, és gipszben megy be a bankjába ügyet intézni, kölcsönt kérni, akkor a bankfiók alkalmazottai biztos találnak valamilyen megoldást arra, hogy az illető éppen nem tudja megfogni a tollat, és szignózni. Amikor én megyek be, és meglátnak, akkor általában belém kötnek, és nem fogadják el lehetséges megoldásként azt, hogy a pecsétemmel helyettesítsem az aláírásomat” – meséli Csaba, aki emiatt úgy érzi, rá van utalva az ügyintézők jóindulatára, és csakis azon múlik, hogy el tudja-e intézni, amit szeretne.

A pecsétet ugyanis a Polgári törvénykönyv szerint nem kötelező elfogadni. Aki írásra képtelen állapotban van, az kizárólag közjegyző előtt tehet nyilatkozatot vagy köthet szerződést. Egy egyszerű példával illusztrálva ez azt jelenti, hogy ha például Csaba munkahelyet váltana, akkor hivatalosan csak úgy írhatná alá a munkaszerződését, ha azt közjegyző is hitelesítené. Ennek díját természetesen neki kéne fizetnie – mondja Gulyásné dr. Bölkény Ágota, a MEOSZ jogtanácsosa, aki szerint például a különböző ellátások igénylésénél is jelentkezik ez a probléma, mivel az igénybejelentő lapot is saját kezűleg kell aláírni. A MEOSZ már dolgozik a megoldáson, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együtt szeretné kérni a döntéshozókat, hogy változtassanak ezen a helyzeten.

Csaba tavaly nyáron megelégelte a dolgot, és egy barátjával együtt ment be a bankjába, ahol kulturáltan közölte, hogy mostantól egyedül szeretne intézkedni, pecséttel. Azt a választ kapta, hogy felejtse el, meg kell bíznia valakit, aki aláír helyette. “Erre mondtam, hogy akkor átmegyek másik bankba, diszkrimináció amit tesznek, mert csak a fizikai állapotom miatt korlátoznak. A munkatárs erre eltűnt egy jó húsz percre, majd azzal jött vissza, hogy rendben, akkor beleteszi a rendszerükbe, hogy a jövőben használhatom a pecsétemet. És ezt minden fiókban látni fogják, hogy nekem ez az aláírásom” – meséli Csaba, aki bár megnyerte a csatát, egyáltalán nem tartja normálisnak, hogy egy ilyen alapjog miatt ennyire keményen kell harcolnia.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor Csaba nem hagyja magát. Ilyen például, amikor valamelyik szolgáltatónak a munkatársa érkezik a lakásába. A kéményseprővel vagy a kábeltévéssel Csaba már nem egyezkedik, amikor eléteszik az aláírásra váró papírt, ő gyorsan odanyomja a pecsétet a megfelelő rubrikába.

A 37 éves Buránszki Ferencnek Littke-kórja van, kerekesszékben ül, ő sem tud aláírni. Egy Bács-Kiskun megyei faluban, Dunaegyházán lakik, édesanyjával. Ferenc nem dolgozik, járadékot kap, édesanyja pedig ápolási díjat. Ennek megalázó mértékéről ebben a cikkünkben írtunk korábban. Összesen kettőjüknek havi 100 ezer forint jut, ami Ferenc szerint a szerény életre elég.

Ezért előfordul, hogy kölcsönre lenne szükségük, azt azonban Ferenc kizárt, hogy kapna, a Csabához hasonló okok miatt. Ő sincs gondnokság alatt, mégsem intézhet önállóan semmit, csak azért, mert nem tudja a kezébe venni a tollat.

“Ha nagyon muszáj, 5-6 centis betűkkel azért alá tudok írni, de az nagyon nehezen megy, ha meg ráadásul tudom, hogy engem figyelnek, ideges is leszek. Akkor meg pláne nem megy” – meséli Ferenc. Az egyik bankfiókban autóvásárláshoz szeretett volna elintézni valamit, de nem boldogult a tollal. A bank munkatársai erre – állítása szerint – szívózni kezdtek, és még azt is kétségbe vonták, hogy a férfi épelméjű-e.

De hasonló volt a bánásmód a megyei kórházban is, amikor elektromos kerekesszékét igényelte.

A főorvos kijött a folyosóra, és az orrom elé lógatta a tollát. Na, fogd meg – szólt hozzám fölényesen. Én meg idegességemben nem tudtam hirtelen, nemhogy aláírni, de még a tollat tartani sem. Anyut erre minden marhának elmondta, hogy mit akar egy ilyen gyereknek

– emlékszik vissza Ferenc. A főorvos kirohanását a folyosón ülők mind végighallgatták, az édesanya pedig az eset után két hétig lelkibeteg volt, annyira megbántva és megalázva érezte magát.

Ferenc úgy gondolja: sérültsége nem kizáró ok arra, hogy teljes életet élhessen, és a jogait érvényre juttassa, de nagyon nehéz ezt úgy megtenni, hogy nem tud aláírni.

Megkerestük a pénzügyi szervezetek felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bankot is, és megkérdeztük, van-e bármilyen egységes szabályozásuk, iránymutatásuk, ami kezelné az ilyen eseteket. Válaszukban felhívták figyelmünket egy idén márciusban kiadott, a fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról szóló ajánlásukra, amely valamennyi, a jegybank által felügyelt pénzügyi szektor intézményei számára szab meg követelményeket, nemcsak az írásképességükben korlátozott, de egyéb fogyatékkal élő ügyfelek kapcsán is. A név pecsétek használatára konkrétan nem térnek ki, de egy helyen azt írják, hogy nem szabad kizárni a támogató eszközök és technológiák használatát, amennyiben a fogyatékos ügyfeleknek arra szükségük van.

Borítókép: Abcúg.