Állítás/kérdés: A #metoo káros, mert elmossa a határokat azok közt, akik komoly erőszakot éltek át, meg akiknek utánafütyültek az utcán. Egyáltalán: most akkor mi a bántalmazás, erőszak, zaklatás, jópofáskodás közti különbség? (Egy tipikus szkeptikus komment a Facebookról a témában: „Elítélem az erőszakot. De most sírja ki magát a sok kis megélhetési ribanc. Kifordult a világ baszki. Tudod jól, mennyi tehetségtelen Barbie szopta fel magát önként a címlapra. Ők nem az erőszak áldozatai. Ez a baj, látod, hogy most aztán bárki előjöhet ilyen sztorival, akár alaptalanul is, és tehet tönkre életeket-karriereket. Mert ilyen könnyű, most ugranak rá. Ettől hányok. Akkor kellett volna sírni, amikor. Nem most. Bocsánat.") (A kommentelő beleegyezésével közöljük a véleményét.)

A #metoo (#énis) hashtaget Alyssa Milano színész indította el októberben, aki a szexuális zaklatásokkal, erőszakokkal vádolt Harvey Weinstein producer ügyeire szerette volna minél szélesebb körben felhívni a figyelmet. Milano azt írta ki a Twitter-oldalára, hogy

„ha minden nő, akit szexuálisan zaklattak vagy bántalmaztak, azt írja státuszában, hogy »Én is«, akkor talán érzékelni fogják az emberek a probléma nagyságrendjét.”

A CNN számításai szerint az első 24 órában világszerte 4,7 millió ember használta a hashtaget online közösségi oldalán, és ez a szám azóta is folyamatosan növekszik.

Ami jó a Facebook-kampányban, hogy rengeteg embert mozgósít, ennek következményeként az áldozatok érzékelhetik, hogy nincsenek egyedül, így nagyobb az esély, hogy akár sok év hallgatás után is elő merjenek lépni. Ha fájdalmas is, és nehéz vele szembenézni, de végre társadalmi vita indult egy hagyományosan tabunak számító témában.

Habár a #metoo (#énis) hashtaghez tartozó eredeti felhívás egyértelműen a kéretlen és erőszakos közeledésekkel kapcsolatos tapasztalatokra épít, nagyon, akár egyénenként is eltérő lehet, hogy egy adott cselekményt ki hogyan ítél meg.

A nemi erőszakkal foglalkozó szakértők állítják: a magyarok hajlamosak arra, hogy csak az egészen durva erőszakokat ismerjék el erőszaknak. Csak a behatolásos, ruhaletépős, lefogós, brutálisan kényszerítő szexuáliserőszak-eseteket tekintik problémának, a kéretlen fogdosásokat, érintéseket kevésbé. Merthogy – vélekedik a magyarok egy jelentős része – a nő is tehet arról, ha zaklatják vagy megtámadják, hiszen minek ment sötétedés után futni, minek ment fel beszélgetni a haverjához, minek ült hozzá olyan közel, minek ivott annyit a bulin, minek öltözik kihívóan, hát mert biztos csak azt akarja.

A fizikai nemi erőszak melletti, talán még rejtettebb és kevésbé tudatosított, így már-már elfogadott jelenségekkel szemben sokkal elfogadóbb a magyar társadalom, mint a manipuláció, a nyaggatás, a szexre való rábeszélés, az érzelmi zsarolás, amik nagyon sokak szerint az udvarlás részei, mások szerint pedig távolról sem azok.

Állítás: Nem érdemes előre gondolkozni, találgatni, hogy igazat mondanak-e a vádló áldozatok, várjuk meg, amíg a bíróság dönt, és kimondja, hogy Marton László bűnös.

Eddig tíz nő állítja, hogy Marton László rendező orális szexre kényszerítette vagy fogdosta őket, vagy a kezüket szorította a nemi szervére egy zsúfolt színházteremben. Közülük egyvalaki, Sárosdi Lilla színész volt az, aki nevét és arcát is adta a történetéhez.

Hogy egy adott cselekmény a magyar jog szerint zaklatásnak, szexuális erőszaknak, szeméremsértésnek, a személyi szabadság megsértésének minősül-e, azt egy független bírósági ítélet dönthetné el. Ezeknek a cselekményeknek mind más a büntetési tétele, de közös bennük, hogy mindet tiltja a magyar jogrend.

A szexuális bűncselekményeknél a bíróság orvosszakértői véleményekre, pszichológiai szakvéleményekre, olykor poligráfos vizsgálatokra (közvetett bizonyítékként), valamint a sértett, az elkövető és tanúk vallomásaira alapozza döntését.

Azonban a magyar jog szerint egyáltalán nem mindegy, hogy egy cselekmény mikor történt. Ugyanis a büntethetőség elévülhet, amennyiben a cselekményért kiszabható felső büntetési tétellel megegyező év (és legalább öt év) telt el a megtörténte után. Szexuális erőszak esetében nyolc év az elévülési idő, a többi felsorolt bűncselekmény esetében öt.

Függetlenül attól, hogy itt erőszakról, kellemetlenkedésről, hatalmi visszaélésről volt-e szó, a a legtöbb eset az elmondások szerint legalább tíz évvel ezelőtt, de inkább régebben történt. Például a Sárosdi Lilla által leírt eset is. Csakhogy az újabbakban sem indulhat már büntetőeljárás, tehát 

Az Indexnek egy 2012-es esetről számolt be egy nő, akit a rendező tapizta a mellét, combját, akkor azonban még az előző, három éves elévülési határidőt kikötő Btk volt hatályban. Az Alinda című Hír TV-s beszélgetős műsorba betelefonáló egyik nő pedig azt mondta, Marton 2015-ben fogdosta a combját és ért hozzá kéretlenül a melléhez. Neki viszont az új Btk. szerint 30 napon belül magánindítványt kellett volna tennie, így jogilag ez a két eset is elévült. A kéretlen fogdosások, amikről a nők beszámolnak, amúgy zaklatásnak, szeméremsértésnek minősülhetnek, amelyek maximális büntetési tétele két-három év szabadságvesztés.

Állítás/kérdés: Felháborító, hogy a másik fél álláspontját meg sem várva kicsinálják Martont. (Tipikus komment: „Jó igazgató, legendás rendező. Ha Ő valami rosszat tett – nem tudom, lehet, az más kérdés –, ez sem tiporhatja a sárba egy 75 éves nagy színházi ember életének minden eredményét.)"

Marton László október 26-án bocsánatot kért, és közleményében nem tagadta az ellene felhozott vádakat. Sárosdi Lilla el is fogadta a rendező bocsánatkérését.

Korábban egyetlen közleményt adott ki, azt írta a szerkesztőségeknek Sárosdi állításaival kapcsolatban: „Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.” (Nem részletezte, hogy a „megfelelő lépések” alatt mit ért, és egyelőre nem tett feljelentést rágalmazás miatt.)

Amikor a 444.hu megkérte, reagáljon arra, hogy Sárosdi után újabb áldozatok léptek elő, akkor is azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni.

A #metoo-kampány Harvey Weinstein hollywoodi producer zaklatásai miatt indult. Ő is bocsánatot kért a nőktől, akiket zaklatott.

Állítás/kérdés: Egyáltalán: ki mondja meg, hogy mi számít erőszaknak? 

Az ENSZ a nők elleni erőszakot igen tágan határozza meg:

A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.

A NANE pedig szexuális erőszaknak nevez minden tevékenységet, amikor valakit olyan szexuális tevékenységbe vonnak be, amit nem akar. „Szexuális erőszaknak számít többek között:

1. minden nem kívánt érintés és csók;
2. valakit vonakodása vagy bizonytalansága ellenére rávenni a szexre, vagy azon belül olyan tevékenységre, amire nem vágyik (például orális, anális szex vagy durva szex);
3. a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés (óvszerhasználat) megtagadása;
4. minden szexuális tevékenység olyan emberrel, aki bármilyen okból nem képes egyértelműen kifejezni az akaratát (például alkohol, drog, gyógyszer hatása alatt áll, alszik vagy eszméletlen);
5. a fentiekre tett kísérlet” – írják.

A szexuális zaklatás különféle formáival kapcsolatban ezeket a példákat ismerteti a NANE:

1. szóbeli: például szexuális tartalmú vicceket mesélni valakinek; megjegyzéseket, beszólásokat tenni; nem kívánt bókokat mondani;
2. testi: például lerántani valakiről a ruhát, zavarba ejtő módon megérinteni, elállni az útját a folyosón;
3. vizuális: például szexuális gesztusokat tenni, pornográf képeket küldözgetni vagy ilyen tartalmakat közszemlére tenni;
4. pszichológiai: például tolakodóan „udvarolni”, szexuális tartalmú vagy vetkőzős játékokat kezdeményezni, a másik szexuális életéről faggatózni, illetve olyan légkört teremteni, amelyben „ciki” nem részt venni az efféle beszélgetésekben vagy játékokban;
5. ”valamit valamiért”: például jobb jegyet kínálni tanárként egy diáknak, ha az lefekszik vele; vagy főnökként kirúgással fenyegetni egy alkalmazottat, ha az nem hajlandó „szexisen” öltözködni ” – írják szakmai kiadványukban.

Azonban az, hogy jogi értelemben mi számít erőszaknak, zaklatásnak, szeméremsértésnek, ahogy már fentebb is írtuk, kizárólag egy független bíróság döntheti el.

Állítás/kérdés: Miért csak a nőkről van szó? Férfiakat is bántalmazhatnak szexuálisan.

Természetesen nemcsak nőket, hanem férfiakat is bántalmaznak szexuálisan. Például a Zoom.hu újságírója, Pion István és Nyáry Krisztián is beszámolt nyilvánosan a saját történetéről.

Azonban a nők sérelmére elkövetett erőszak, zaklatás gyakoribb, a férfiak fizikai fölénye, valamint amiatt is, hogy a társadalmunkban igen erősek a nőket csekélyebb képességűnek ítélő beidegződések és a nők alárendeltségével kapcsolatos nézetek. 

Állítás/kérdés:  A mester-tanítvány, főnök-beosztott, rendező-színésznő típusú alá-fölérendeltségi viszonyokban miként lehet előre szabályozni, hogy ne történjen zaklatás, erőszak?

Például világos, mindenki által hozzáférhető, nyilvános protokollokkal, ahol egy adott szervezet, intézmény (például színház, cég, oktatási intézmény) definiálja az erőszak és zaklatás formáit, érzékenyítő képzéseket tart, valamint előre nyilvánossá teszi mindenkinek, hogy mi tekinthető kéretlen szexuális közeledésnek, és milyen következményei vannak. Valamint: az intézmények, szervezetek, tágabb értelemben pedig a társadalom védelmet biztosít a szexuális zaklatásokat vagy erőszakokat elszenvedő áldozatoknak.

Az ilyen jellegű protokollokból, előre megfogalmazott keretekből kevés létezik Magyarországon, bár felsőoktatási intézményekben tavaly elindult valami: az ELTE és a Képzőművészeti Egyetem is döntött arról, hogy a korábbinál sokkal aktívabban kell fellépnie az intézményeiken belüli szexuális zaklatások, tapizások, szaftos poénok, oda nem illő megjegyzések, érintések, béna viccelődések ellen. Protokollokat azonban azóta sem hoztak nyilvánosságra.

Javítás: A cikk egy korábbi verziójában helytelenül szerepelt, hogy a Marton László által elkövetett, a cikk írásakor ismert esetek között van olyan, amelyik még nem évült el. Valójában egyik esetben sem indulhat már büntetőeljárás.

(Címlap és borítókép: szarvas / Index)