Index Vakbarát Hírportál

Cikkünk nyomán átfogó vizsgálat indult egy csaló orvos állami támogatása miatt

2017. november 5., vasárnap 09:31

Júniusban írtuk meg, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) egyik pályázatán 130 milliós támogatást nyert egy olyan cég, a Humán Reprodukciós Intézet Kft., mely Vereczkey Attila nőgyógyászhoz köthető. Azt is írtuk, hogy Vereczkey Attila eddigi munkássága során többször is szembekerült a szabályokkal, elítélték például 88 rendbeli csalásért, aztán az orvosi működési bizonyítványa meghamisítása miatt, a klinikájának az egyik tevékenységét az ÁNTSZ állíttatta le, és a MOK etikai bizottsága előtt is többször állt. Mellesleg pedig rajta van a nagy adótartozók listáján is.

Cikkünk után a támogatás odítélését közérdekű bejelentésben kifogásolták ketten is az NKFIH-nál, amely emiatt vizsgálatot is indított.

A pályázat címe és célja

A pályázat "A meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztése” címmel érkezett a Hivatalhoz. A fő célja szolgáltatásfejlesztés, egy vállalkozás informatikai támogató rendszerének fejlesztése, amely a meddőségi klinikákon végzett komplex vizsgálati sort integrálja – a páciens bevonásával együtt – és naprakész tájékoztatást biztosít interaktívan a kezelő orvosok, szakemberek és maga a leendő szülőpár részére. A „VÁLLALATI KFI_16” pályázati felhívás és az arra a Humán Reprodukciós Intézet Kft. által benyújtott projekt nem alapkutatási pályázat, hanem egy vállalkozás informatikai támogató rendszerének fejlesztése.

Az NKIFH kérdésünkre azt írta, a beadott projekt "a céginformációs adatbázisok információi és a szakmai ismérvek alapján megfelelt a támogatási feltételeknek, az értékelő anonim szakértőktől és testületektől támogatásra javasolt minősítést kapott." Azonban a két közérdekű bejelentés miatt még a támogatási szerződés megkötése előtt adatokat kértek az illetékes hatóságoktól és a Humán Reprodukciós Intézet Kft. ügyvezetőjétől.

  1. Megkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A tőlük kapott válasz szerint a Humán Reprodukciós Intézet Kft. köztartozásmentes adózó, a társaság ellenőrzése során szabálytalanság nem merült fel. Vereczkey Attila szerepel ugyan a 10 millió forintnál többel tartozó adózók és végrehajtás alatt állók listáján, de ő a Humán Reprodukciós Intézet Kft-nek nem tulajdonosa, így ez az adótartozás a pályázatnál nem számít.
  2. A Humán Reprodukciós Intézet Kft.-vel szemben nincs büntetőjogi intézkedés, nem áll végrehajtás, felszámolás, csődeljárás vagy megszüntetésére irányuló egyéb eljárás hatálya alatt.
  3. Az NKFI Hivatal megkereséssel élt az Országos Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium Bűnügyi Nyilvántartó Hatósága felé is a jogerősen lezárt és folyamatban lévő büntetőeljárások ügyében. Nyilatkoztatta ez ügyben Vereczkey Attilát és áttekintette a sajtóban korábban megjelent híreket is. Az adatigénylést a jelzett hatóságok kizárólag a vonatkozó jogszabályok szerinti körben teljesíthették, Vereczkey Attila eszerint érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik, nem szerepel a bűntettesek nyilvántartásában és nincs a közügyektől eltiltva. Folyamatban lévő büntetőeljárást igazoló okiratról vagy ellenőrzött információról az NKFI Hivatal nem tud, ilyen adatot nem kezelhet.
  4. Az NKFI Hivatal megkereséssel élt a Magyar Orvosi Kamara felé a Vereczkey Attilával szemben folyó etikai eljárások ügyében. A MOK Országos Etikai Bizottságának tájékoztatása alapján a Vereczkey Attilával szemben folytatott vagy jelenleg folyó eljárásokat az NKFI Hivatal nem ismerheti meg erre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás hiányában. Így a hivatal az érintettek által rendelkezésére bocsátott iratokat tekinthette át. Ez alapján jelenleg nincs olyan etikai döntés az érintettel szemben, amely az informatikai-szolgáltatásfejlesztési projekt megvalósítására közvetlenül befolyással lenne.

Ezek alapján a Hivatal arra jutott, hogy "a vizsgálat eredményeként nem állt olyan információ a rendelkezésre, amely a támogatási feltételeknek való megfelelőség megítélését befolyásolta volna", további vizsgálatra pedig nincs lehetősége.

Ugyanakkor a támogatási szerződés megkötését mindezek után utófinanszírozási jelleggel kezdeményezi a Hivatal.

Vagyis nem adnak előre pénzt a HRI-nek, a cég csak utólag kaphat támogatást, ha úgy ítélik meg a szakértő ellenőrzéseknél, hogy minden rendben.

Beszéltünk az egyik közérdekű panasz benyújtójával is. Ő azt mondta, hasonló tájékoztatást kapott informálisan a Hivataltól, és mindehhez neki még azt is hozzátették, hogy mivel Vereczkey rajta van az adóslistán,

az egész támogatásról a NAV-ot is részletesen informálja majd az NKFIH.

Kérdésünkre a Hivatal azt írta, ritka, hogy közérdekű bejelentést kapjanak, de azokat mind kötelesek kivizsgálni. "A projekt utófinanszírozása ugyanakkor általánosan alkalmazott finanszírozási mód, a támogatást biztosító NKFI Hivatal esetileg dönthet arról, hogy pályázói kérelemre előleget biztosít-e, amely gyakori. A Hivatal eddigi gyakorlatában még nem fordult elő, hogy az utófinanszírozást ne fogadják el az érintettek", írták.

Rovatok