Index Vakbarát Hírportál

Földi nem bírta ki, Tarlós menesztheti

2017. november 6., hétfő 08:57 | aznap frissítve

Bár Földi Lászlótól azt kérte Tarlós István főpolgármester, hogy a múltkori, nagy indulatokat kiváltó nyilatkozata után ne beszéljen többet nyilvánosan a menekülttémáról, a biztonságpolitikai szakember mégis interjút a Magyar Időknek.

Mint ismert, a korábban hírszerzőként dolgozó Földi az Echo TV-nek arról beszélt, hogy a menekültsegítő civilek „kollaboránsok, háborús bűnösök” akik – mivel ma Magyarországon migránsügyben háború van – bírósági eljárás nélkül, szabadon likvidálhatóak.

Tarlós István akkor nem vált meg tanácsadójától, az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy Földi

soha többet nem szólalhat meg a nyilvánosság előtt ilyen témában. Ha mégis megszólal, akkor elköszönünk egymástól.

Földi a Magyar Időknek azt mondta, azért szegi meg ezt, mert ez a lap az egyetlen, amelyik megkérdezi őt arról, hogy pontosan hogyan gondolta azt, amit az Echo TV-ben mondott. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy ezzel a nyilatkozatával befejeződik a karrierje a Fővárosi Önkormányzatnál - ahol az év eleje óta bruttó 700 ezer forintért és 200 ezer cafeteriáért főtanácsadóként és közigazgatási és biztonsági szakreferensként dolgozott.

A volt MSZMP-tag és III/I-es hírszerző tiszt a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a sokat kritizált mondata egy 20 perces beszélgetésből kiragadott 40 másodperces részlet volt, ami félreértésekre adhat okot. Szerinte „sok embert, akiket a jó szándék vezérel az úgynevezett NGO-khoz – akár a zöldmozgalomhoz, akár az emberi jogok védelmezőihez –, átvernek azok a másodszándékkal rendelkező politikai, gazdasági érdekcsoportok, amelyek ezeket a háló­zatokat létrehozzák. A nemes célokkal takarják el a valódi szándékaikat, tehát gyakorlatilag fedett, titkosszolgálati jellegű tevékenységet folytatnak.

Soha nem mondtam olyat, hogy ezeket a megtévesztett, felhasznált civileket bármilyen módon el kellene ítélni, főleg nem mondtam azt, hogy az árokba kellene lőni őket – ahogy azt a média egy része belemagyarázta a nyilatkozatomba.

Földi úgy véli, ellenőriznie kellett volna a megvágott nyilatkozatot, de biztos benne, hogy nem volt semmilyen rossz szándék az Echo TV munkatársai részéről a műsor szerkesztésekor.

Ugyanakkor azt is állítja, Tarlósnak ő ajánlotta fel, hogy szünetet tart a médiaszereplésekben, a főpolgármesterrel pedig csak a történtek után három héttel tárgyaltak. Szakmailag nem érti, hogy Tarlós médiastábja miért nem kérte ki a teljes interjút, és nézte meg, hogy valójában miről beszélt.

A teljes interjút, amiben Földi a Soros-tervet elemzi és arról beszél, hogy a migránsokat nem lehet integrálni, itt olvashatja el.

Az Index megkereste a Fővárosi Önkormányzatot, hogy az interjú megjelenését követően Tarlós István meneszti-e Földi Lászlót. Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Rovatok