Index Vakbarát Hírportál

A Betyársereget is vizsgálja a nemzetbiztonsági bizottság

2017. november 9., csütörtök 12:11 | aznap frissítve

A szélsőséges, illetve paramilitáris fegyveres mozgalmak és az azeri pénzmozgások ügyében továbbra is sok a kérdés, ezért ezek a témák az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésein is napirenden lesznek, mondta  Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke az MTI-nek. 

Paramilitáris szervezetek

Molnár szerint  tisztázni kell, hogy a Nemzeti Arcvonal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Nemzeti Betyársereg milyen, a jogállamot veszélyeztető tevékenységet folytat. Az elnök a bizottsági ülésen a Belügyminisztériumtól és a nemzetbiztonsági szolgálatoktól is zéró toleranciát kért minden, a demokratikus jogállamot veszélyeztető szervezet ellen. A következő ülésre meghívták Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom polgármesterét, hogy elmondja, mi a szerepe a mozgalmakban.

Azeri pénzmozgások

Az azeri pénzmozgások ügyében Matolcsy György jegybankelnöktől és Tállai Andrástól, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárától várják, hogy elmondják, mi történt a Magyarországra érkezett kilenc milliárd forinttal, s mit tesznek a bankok működésének átláthatóságáért, a pénzmosás megakadályozásáért.

Guatanamói fogoly

Szóba került a nyolc éve Magyarországra érkezett guantánamói fogoly ügye is. Erről a bizottság elnöke azt mondta: az egykori fogoly jelenleg is Magyarországon tartózkodik, s bár integrációja nem megfelelő, a szolgálatok teszik a dolgukat.

A titkosszolgálatok párttalansága

Molnár Zsolt beszámolója szerint a kormánypárti többség "botrányos módon" leszavazta a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét. Az indítvány egyik előterjesztőjeként Demeter Márta (LMP) az ülés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta: sok ügy van, amely megkérdőjelezi mennyire működnek pártatlanul és objektíven a szolgálatok, ezért indokoltnak tartják az azok feletti hatékonyabb parlamenti és független ellenőrzését. Demetert szerint maga a nemzetbiztonsági bizottság sem működik megfelelően, mert a fideszes képviselők rendszeresen "elszabotálják" a munkát, ezért paritásossá alakítanák a testületet. Az LMP úgy véli, a titkos információgyűjtést is a kormánytól független szerv alá kellene helyezni.

Mirkóczi Ádám, a bizottság jobbikos tagja az LMP-s javaslatról azt mondta: támogatja, hogy ezekben a kérdésekben parlamenti vita legyen. Ezzel együtt úgy véli, "sok hajmeresztő" dolog van az indítványban. Mirkóczki nem hisz abban, hogy létrejöhet egy valóban független ellenőrző testület, hiszen őket is valakik kinevezik, s valakik utasítják majd. A jobbikos képviselő ellenzéki politikusként sem támogatja a nemzetbiztonsági bizottság paritásossá tételét, ugyanis a "hiszterizált politikai helyzetben" ez ellehetetlenítené a testület munkáját. Szerinte mivel a nemzetbiztonsági szervek vezetésében is felelőssége van a kormánynak, így a bizottsági kormánytöbbségnek is viselnie kell a felelősséget.

A fideszes Németh Szilárd azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottságban kizárólag komoly és szakmai javaslatokkal foglalkoznak. Korábban a zárt ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is kiemelte: "pletykák, mendemondák" nem tartoznak a testületre. A kormánypárti politikus az LMP javaslatát "választási kampányanyagnak" nevezte, és azt javasolta: azt tárgyalják meg az LMP-n belül, és ne próbálják az általuk képviselt Soros-szervezetek alá "bejátszani" az ország nemzetbiztonsági ügyeit.

Rovatok