Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették Demecser fideszes polgármesterét

2017. november 10., péntek 07:54

Saját párttársainak támogatásával függesztették fel tisztségéből a Szabolcs megyei Demecseren Váradi László fideszes polgármestert, írja a Magyar Nemzet. A lap a Kelet-Magyarországra hivatkozva azt írja: október 30-án rendkívüli zárt ülésen döntöttek a képviselők a fegyelmi eljárás megindításáról, illetve a vizsgálat 30 napos idejére a felmentésről.

A határozat szerint a polgármester kötelességszegésének gyanúja miatt határoztak a vizsgálatról. A Nemzet úgy tudja, Váradi a testület megkerülésével hozott meg döntéseket, illetve döntött kifizetésekről.

A fegyelmi bizottság elnöke, a település korábbi polgármestere Kiss Gyula lett, aki hangsúlyozta, hogy nem politikai okai vannak a vizsgálatnak. Váradi László nem akart nyilatkozni a lapnak.

Váradit tavaly, 2016-ban, időközi önkormányzati választáson választották meg polgármesternek Demecseren.

Rovatok