Index Vakbarát Hírportál

A tanú újratöltve: az Origo előre megírta Gyurcsány feleségének kihallgatását

2017. november 13., hétfő 16:00

A Czeglédy-ügy újabb fordulatáról írt szombaton az Origo, amely tényként állította, hogy "két hét múlva kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát a Czeglédy-Gyurcsány-botrány ügyében". A lap azt is tudni vélte, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének azért kell az ügyész kérdéseire válaszolni, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek. Az Origót szemléző Magyar Idők feltételes módban azt is tudni véli, hogy a Csongrád Megyei Főügyészségnek szándékában áll Dobrevet beidézni.

Az állítás meglepő, ugyanis a Csongrád Megyei Főügyészség azt írta az Indexnek, hogy

az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt.

A főügyészség azért megjegyezte, hogy "szükségesnek tartja az üggyel összefüggő valamennyi körülmény, így a cikk alapjául szolgáló kölcsönszerződések nyomozó hatóság általi tisztázását, szükség szerint az abban érintett felek kihallgatásával". Vagyis nem zárta ki Dobrev Klára kihallgatását.

Mindenesetre az Origo eljárása könnyen felidézheti bennünk Bacsó Péter A tanú című filmjét, ahol a koncepciós bírósági eljárás kellős közepén véletlenül kiderül, hogy már az ítélet is elkészült. Hiszen a kormánypárti lap  már tényként közölte az ügyészség következő lépését egy folyamatban lévő büntetőügyben.

Dobrev Klárát is megkerestük, aki az Indexnek megerősítette, hogy semmilyen idézést nem kapott.

Ezek szerint az ügyészség úgy működik, hogy az Origótól kapja a feladatokat. Kíváncsi vagyok, milyen szófogadóan teljesít.

A Czeglédy-ügy júniusban kezdődött, amikor az MSZP szombathelyi képviselőjét őrizetbe vette a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága. A gyanú szerint a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során csalást követhettek el, ezért több embert is őrizetbe vettek. A Fidesz persze ráugrott az ügyre, és országgyűlési határozatban akarja a kormánypárti többség kimondani Czeglédy bűnösségét. A héten szavaznak a javaslatról, holott még bírósági szakaszba sem került az ügy.

Rovatok