Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség 46 ezer hátizsákot vesz az iskolásoknak

2017. november 15., szerda 06:38 | aznap frissítve

Az Országos Rendőr- Főkapitányság (ORFK) 181,7 millió forintos közbeszerzést írt ki 46 ezer hátizsák beszerzésére. A keretösszegtől az ajánlattevő akár harminc százalékkal is eltérhet – írta a Világgazdaság az Európai Unió közbeszerzési értesítője alapján.

A kiírás szerint az önmagába hajtható kirándulótáskákat a jobb láthatóság érdekében fényvisszaverő felülettel kell felszerelni. A lappal az ORFK kommunikációs osztálya azt közölte, hogy a táskák általános iskolásokhoz kerülnek majd. Az csak később derül ki, hogy melyik évfolyam kapja a hátizsákokat, de a célcsoport elsősorban a már önállóan közlekedő korosztály.

Mivel még tart a közbeszerzés, annak végső összegét egyelőre nem tudni, de az ORFK tájékoztatása szerint a csaknem 182 millió forint fedezi majd a 46 ezer hátizsák árát - írta a Világgazdaság.

Mit vegyen még a rendőrség az iskolásoknak?

  • 426
    Pintérsándoros gumicukrot.
  • 152
    Szirénázó fidget spinnert.
  • 112
    Villogó talpú cipőt.

Rovatok