Index Vakbarát Hírportál

Haragszik szüleire a pedofilgyanús tanárától megmentett kisfiú

2017. november 22., szerda 09:12

Mintapedagógusnak ismerték azt a 32 éves békési informatikatanárt, aki egy 11 éves diákját akarta Londonba szöktetni, hogy új életet kezdjen vele. Sz. Zoltán egyik korábbi tanítványának anyja a Borsnak mondta el, mennyire közvetlen, humoros embernek tartották a férfit, akiről elképzelni sem tudtak hasonlót.

Sz. Zoltánt a repülőtéren tartóztatták fel, amikor a londoni gépre akart szállni a kisdiákkal, akinek külsejét is elváltoztatta:  haját levágatta, befestette, piercinget adott neki. A hamis papírok – amelyeket több százezer forintért szerzett be Egyiptomból – azonban feltűntek a hatóságoknak, így a férfi terve nem sikerült.

Gyorsított eljárásban bíróság elé állították, okirathamísítás és családi jogállás megsértése miatt 20 hónap felfüggesztett börtönt kapott, de továbbra is előzetes letartóztatásban van, mert még más bűncselekmények is felmerülhetnek: jelenleg azt vizsgálja a rendőrség, volt-e szexuális viszony a férfi és a gyerek között.

A Bors úgy tudja, a tanár ellen korábban már indult eljárás, mert gyermekpornográf képeket őrzött a számítógépén.

Pszichiátrián a kisfiú

Sz. Zoltán nem abban az iskolában tanított, ahová a behálózott fiú járt, ő csak egy másik intézményben tartott szakkörön találkozott vele rendszeresen. Az iskola igazgatója elmondta: az egészséges, természetesen viselkedő kisfiút most egy kórház pszichiátriáján tartják megfigyelés alatt.

„A fiam rám haragszik, mert megtettem a feljelentést. Nem tudja, mitől óvtuk meg. Nem tudom, mikor jön rendbe a kis lelke, és hogy mikor tér vissza hozzám” – mondta a fiú édesanyja.

Rovatok