Index Vakbarát Hírportál

Ködben előzött a Transit, hárman meghaltak, több halálos baleset is volt

2017. november 25., szombat 07:51 | aznap frissítve

Halálos baleset volt Szolnoknál szombaton reggel 5:40 körül, hárman a helyszínen életüket vesztették, írja a rendőrség. A nagy ködben egy kisbusz és egy nagyobb autóbusz ütközött össze a 4-es út 99. kilométerénél, a Szent István hídnál. A karambolban a kisbusz utasai közül hárman meghaltak, két holttestet a szolnoki tűzoltók feszítővágóval emeltek ki a járműből. 

Kardos József, a megyei mentőszolgálat vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy tíznél többen sérültek meg a balesetben.

A Ford Transit előzés közben frontálisan ütközött össze a nagyobb busszal, amibe aztán hátulról belecsapódott egy autó. Utóbbiban senki nem sérült meg.

A balesetet szenvedett kisbusz román, a nagyobb jármű magyar rendszámú. 

Néhány órával később az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 70-es kilométernél is volt egy halálos baleset. Itt egy teherautó és egy autó karambolozott, utóbbi jármű egyik utasa vesztette életét.

Hódmezővásárhely és Szikáncs között árokba hajtott egy autó. Egyik utasa a helyszínen életét vesztette, másik utasát kórházba vitték, írja a katasztrófavédelem.

A 4-es főút nagyon veszélyes volt ma, hiszen az szolnoki balesettől nem messze, Törökszentmiklósnál három autó ütközött össze szintén hajnalban. Innen négy embert vittek kórházba, az egyikük életét vesztette. 

Rovatok