Index Vakbarát Hírportál

Valami nagyon nem stimmel VV Fanni eltűnése körül

2017. november 26., vasárnap 12:08

A 24 éves Novozánszki Fanni Budapestről tűnt el, édesanyja és barátai szerint furcsa körülmények között, gyanús alakok közreműködésével. A korábban hastáncosnőként dolgozó, majd 2014-ben az RTL II Való Világ című műsorában feltűnt fiatal nő a tévéműsor után hiába igyekezett a médiában elhelyezkedni, pár modellszerződése is volt, de nem sikerült megvetnie a lábát. A bulvármédia továbbra is foglalkozott vele, azután meg pláne, hogy escortként és erotikus modellként hirdette szolgáltatásait, és soha nem tagadta, hogy a testéből él - több online oldalon is lehetett találkozni a hirdetéseivel.

Ahogy azt a mostani sajtóinformációkból össze lehet rakni, a leginkább VV Fanniként ismert nő egy barátnőjével közösen dolgozott egy lakóparkban kivett lakásban, ahonnan egy Facebook-bejegyzés tanúsága szerint november 20-án tűnhetett el, egyes források szerint egy férfi társaságában.

Az esetről először beszámoló Blikknek a nő anyja azt mesélte el, hogy lánya életében nemrég tűnt fel egy titokzatos nő, aki egy floridai munkát szervezett neki, de ez valamiért befuccsolt (Fanni összeveszett egy férfival odakint és hazajött). Ettől a kapcsolat még megmaradt, sőt: amint az anyja bement Fanni lakásába, a nő is megjelent ott, és a lány útlevelét és noteszát kereste.

A noteszről Fanni egykori barátja is nyilatkozott, szerinte a lány abban vezette, kivel, mit csinált és mennyiért. Ő egyébként a rendőrségen hivatalosan is bejelentette a lány eltűnését, és leginkább azt furcsállta, hogy a lány autója nem állt a garázsban (ez állítólag a titokzatos idősebb hölgy birtokába került) és a két kutyája otthon volt, hiszem nélkülük Fanni egy lépést nem nagyon tett.

A szülők és a barátok attól tartanak, a lányt erőszakkal kényszerítik szexmunkára, erről a rendőrség nem nyilatkozott, mindenesetre a lakását lezárták, és kiadták a körözést.

Rovatok