Index Vakbarát Hírportál

Ugyanúgy vegzálják a tibeti tüntetőket, mint öt éve

2017. november 27., hétfő 10:16

Korábban több elmarasztaló ítélet született a kínai delegációk vonulása közben tibeti aktivistákat vegzáló magyar rendőrök ellen, ennek ellenére most mintha ugyanaz történt volna, mint 2012-ben, amikor szintén Li Ko-csiant látta vendégül Orbán Viktor, akkor még miniszterelnök-helyettesként - írta vasárnap este a 444.

A 2012-es esetnél a Kúria idén nyáron meghozott ítéletével kötelezte a rendőrséget félmillió forint és kamatai, illetve a per költségeinek megfizetésére Hendrey Tibornak, mert megsértették a vélemény-nyilvánítási szabadságát. Akkor a rendőrök a Kína Tibet-politikája ellen tiltakozó Hendreynek nem engedték tibeti zászlaikat elővenni, zaklató igazoltatásoknak vetették alá a tiltatkozókat és végül a tortúra odáig fajult, hogy az egyik tibetit, Karma Dordzse egyetemi tanárt, a Dalai Láma 25 éve Magyarországon tartózkodó rezidens tanárát, megbilincselték, majd nyolc órára előállították.

A 444-nek nyilatkozó Hendrey, aki Tibet Központ alapítványi elnöke azt mondta, hogy vasárnap ugyanez történt velük. Hendrey a Deák tér mellett, a konvoj útvonala mellett a járdán várta, hogy elhaladjon mellette a miniszterelnök. A videón látszik, hogy a rendőrök már előre körbeállják, amikor pedig elkezdi lengetni a zászlót, illetve "Free Tibet"-kiáltásokkal tiltakozik, akkor erőszakkal lefogják. Az akcióban civil ruhás rendőrök is részt vesznek, és a kamerázó embert is azonnal igazoltatják.

A lap megkeresésére az ORFK azt írta, hogy a rendőrség "személyvédelmi feladatainak ellátása során többek között biztosítja a védett személy közlekedési útvonalát. Amennyiben a biztosított útvonalon olyan körülmény adódik, amelynek oka nem tisztázott, a rendőrség a védett személy biztonságának szavatolása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket." Hendrey esetében "az említett helyen a rendőrök több olyan személyt is igazoltattak, akik összehangolt tevékenységet folytattak, ám arról elsődlegesen nem volt megállapítható, hogy az a védett személy biztonságára mekkora kockázatot jelent." 

De nem csak az utcán vegzálták a tüntetőket. Ahogy arról beszámoltunk, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szombaton, a kínai látogatás napján tibeti menekülteket hívott be ellenőrzésre a hivatalba.  A hatóság azt állítja, azért hívták be szombatra a tibetieket, mert figyelembe vették, hogy hétköznap dolgoznak.   A Tibetet Segítő Társaság alapító elnöke, Hendrey Tibor szerint a hivatal eddig még soha nem tartott ellenőrzést szombaton.

"Ez egyszerűen hazugság, hogy a munkájuk miatt hívták őket hétvégén, főleg, hogy az egyik tibetinek szombaton is dolgoznia kellett volna. Álláspontunk szerint mindez azért történt, hogy a tibetiek ne mehessenek tüntetni. De még ha tényleg szombaton kellett bemenniük, akkor sem értjük, mért kellett reggel nyolctól délután egyig bent tartani az embereket. 

Az ügyet az ombudsman is vizsgálta 2011-ben.

Rovatok